Visszajövünk, s megb... az anyjukat! – süvítette bosszúvágytól eltorzult arccal, nem kiegyensúlyozott lelkületre valló zavaros tekintettel a szocialistáknak a kormányzó koalíció elleni számos tiltakozó nagygyűlésének egyikén az az asszonyság, aki Milošević országlása alatt a cégbíróság élén állt, s ilyen minőségben – nyilvánvalóan sugallatra – meghatározta, kiket kell megjutalmazni busás hasznú vállalkozással, s kiket kell elkergetni a húsos fazék mellől.
A lelkesen megtapsolt szónok vagy elvárásának, reményének adott hangot, vagy zaklatott állapotában táltos támadt fel személyében. Mert visszajöttek. Nem a közelmúltban alkalmazott, s annyiszor bevált gyakorlatuk szerint, nem az utcát fellázítva, nem ajtóstól rontottak be a házba. Átlépve a választási küszöböt olyan vonzó hozományt örököltek, hogy könyörögni kellett kegyeikért, mert nélkülük nem alakulhatott volna kormány.
Visszatértek. Nem mondható az sem, hogy isten hozta őket, hiszen jó néhányukat felelősségteljes tisztséggel ruházták fel, még azt az egyént is, aki arra sem méltatta a közvéleményt, hogy valamiféle magyarázattal szolgált volna, mit keresett kemény valutával megtömött bőrönd körül ülő gyanús társaságban. Még a keményvonalasoktól sem kérték számon, vajon továbbra is magukénak vallják-e azt a politikát, amely az egyedüli üdvözítő utat a háborúban ismerte fel.
A történelem elképzelt lomtárából előlépett Zoran Lilić, a JSZK egykori elnöke is. Nem kért egyebet, mint azt, amit a honatyák áldásával elfogadott törvény értelmében megilleti: irodát, titkárnőt, szolgálati autót. Bejelentette, hogy önmagát feláldozva kész tudását, tapasztalatát az ország gazdasági és politikai felvirágoztatásában kamatoztatni. Szerényen elhallgatta, mikor és miként jutott a csak dicsérhető képességek birtokába.
A JSZK élén állt 1997 derekáig, megbízatásának lejártáig. Fokozatosan kiszorult a politikából és a közéletből, végül minden tisztségéről lemondott, kivált a szocialisták soraiból is. Teljesen visszavonult. Hallgatott. Akit azokban az ólomévekben nem talált tarkón egy eltévedt golyó, közúti szerencsétlenség sem érte, igazán csak az érzékelheti a hallgatni arany közmondás bölcsességét.
Milošević bukása után bátran odamondott egykori főnökének. Addig nem hallott eseményeket hozott nyilvánosságra. Például mint a szövetségi kormány biztonsági kérdésekkel megbízott alelnöke többször terepszemlét tartott Koszovóban, ismerte a polgári és a katonai hírszerzés jelentéseit, s néhány hónappal az összecsapások előtti magas szintű megbeszélésen figyelmeztette Vlajko Stojiljković akkori belügyminisztert, hogy Koszovóban a rendőrök magatartása nagy szégyent hoz a szerb népre, mert egy részük nem a szakadárok elleni harcban esett el, hanem hűtőszekrény, televízió és más háztartási berendezés elszállítása közben érte őket találat. A belügyminiszter magából kikelve azt kiáltozta, hogy ,, szerinted tehát a rendőrök fosztogatnak?!“.
Utólagos emlékezete szerint, ha Milošević másmilyen politikát folytat, elkerülhette volna a háborút, azonban önfejűen haladt azon az úton, amellyel kiprovokálta a NATO légicsapásait.
Visszatértek. Gorica Gajević, a szocialisták egykori főtitkára találtatott a legrátermettebbnek, a legtisztább kezűnek az állami jogvédelem vezetői tisztségére. Kifinomult ízléssel áldotta meg a természet, kizárólag külföldi tetszetős öltözékben mutatkozott, a ezzel kiérdemelte a Chanel elvtársnő becenevet. Ez még nem bűn, nem is vétség. Mint a jogtudományban járatlan egyén fegyelmezetten elzárkózom annak értelmezésétől, vajon abban az időben, amikor kezében futottak össze a hatalom kusza szálai, kiérdemelte-e, hogy mint érdemes polgárnak a Kopaonik Nemzeti Parkban telket adományozzanak, amelyen nyolc emeletes szállodát épített.
A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium államtitkárává Željko Vasiljevićet, főállásban szocialistát, másodállásban a Dušan Car Önkéntes Gárda vezérét és ideológusát nevezték ki. Osztaga megkísérelt benyomulni Koszovóba. Miután szembetalálták magukat a NATO képzett, tökéletes fegyverzetű, bevetésre kész katonáival, az okosabb enged jelszóval visszakoztak. Közvetlenül kinevezése után felkorbácsolta a kedélyeket ázsiai leányzók tömeges importálásának tervével. Helyette a felettese, Rasim Ljajić kért elnézést a hebehurgya, sértő ötletért.
Az újságíró-társadalom egyöntetű, heves tiltakozása nem gátolta meg Žarko Obradovićot, a szocialisták keményvonalas oktatási miniszterét, hogy tanácsosának azt a Dragutin Brčint nevezze ki, aki dicstelen szerepet töltött be a múlt század kilencvenes éveinek kezdetén a független, tárgyilagos Borba lezüllesztésében. A pártközlönnyé degradált kiadványt Brčinkának gúnyolták.
Visszatér, de még nem tudni, milyen felelős tisztségre Dušan Matković, aki 1991-ben azzal szerzett kétes hírnevet, hogy Miloševićnek a Száva torkolatánál gyülekezett híveit felszólította, verjék szét a rezsim ellen Belgrád központjában tiltakozó egyetemisták tüntetését. Matkovićnál józanabbak gátolták meg a vérontást.
Magasztos küldetésének vállalására ugrásra készen áll Zoran Anđelković Baki, az S Televízió tulajdonosa. Szocialista elveivel összeegyeztetőnek tartja, hogy minden áldott napon, ha esik, ha fúj, kisbalták is hullhatnak az égből, húsz és huszonnégy óra között kuruzslók, sarlatánok, más kártékony elemek bolondítják a számos zavaros eszméktől, tévhitektől különben is kába népét.
Hogy is mondta Ivica Dačić, még mint szocialista ifjú titán, pártjának akkori sajtófelelőse? Ilyen ellenzékkel versenyezve ezer évig hatalmon maradunk.
Attól tartok, hogy ilyen teher alatt Szerbia összeroppan, nem tart ki ezer évig.
