A falusi család szégyene volt egykor, ha netán a megöregedett szülők egyike az idősek otthonába („szegényházba”) került volna. Mert a hagyomány szerint a megöregedett, tehetetlen családfőnek is mindig volt helye az asztalnál. Akkor is, ha már nem bírt dolgozni, ennyi mindenkinek járt. Aztán idővel a fiatalok, a jobb megélhetés reményében, egyre nagyobb számban hagyták el a falvakat és másutt alapítottak családot. Ennek a folyamatnak a következményei sajnos az utóbbi években egyre érezhetőbbek. Falvaink elöregednek, sok az üres ház.
Az egyedül maradt idős embereken nincs aki segítsen a bajban, hiszen rendszerint a szomszéd ház lakói is ugyanolyan helyzetben vannak. Manapság falun sem könnyű megöregedni. Már nem csak a városban kellenek otthonok az idősek számára. Itt nem csak az anyagi gond a mérvadó, hanem a magányosságnak a problémája. A városi otthonokat viszont nem tudják a falusi emberek megszokni. Kikerülnek a megszokott környezetből, nem ismerik az ottani embereket, az utcán nem látnak egy ismerős arcot.
Vidékünkön az első ilyen falusi intézmény Bókán jött létre, egy évtizeddel ezelőtt. S mint ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, sok véletlen egybeesésnek köszönve. Koncz Tibor esperes úrban a szeretetotthon megteremtésének a gondolata a kispapi éveire vezethető vissza. Mert mint mondja, a papi hivatása csak új teljesül be, hogyha konkrét cselekedettel is tesz valamit a szegényekért, az elhagyatottakért, hívekért, nemzettársaiért, az emberekért. Ennek a nemes gondolatnak a megvalósítása Isten akaratából akkor vált lehetővé, amikor 1995-ben Matanovics József atya és bátyja Petar bókai szülőházát megörökölte az egyház. Egy évvel később már elkezdték a közel százéves családi ház tatarozását, 1997. február 3-ára pedig, a sok adománynak köszönve, megnyílt a bókai Árpádházi Szent Erzsébet Szeretetotthon. Az otthon védőszentje Szent Erzsébet, a szegények oltalmazója. Első lakója az újvidéki származású Pálics Erzsike néni volt. Gyorsan híre ment az otthonnak és leendő lakói Bánát, sőt az egész Vajdaság minden tájáról érkeztek. Szinte minden hónapban gyarapodott a létszám, mígnem megtelt a három szoba. Egy új épületrészt kellett építeni. Ezt már úgy alakították, hogy megfeleljen egy idősek otthonának. Nagy szobák helyett kétágyas szobákat, egy megfelelő konyhát, nagyobb ebédlőt. Ebben nagy segítséget nyújtott a német és a brit Máltai Szeretetszolgálat, de volt több hazai támogatójuk is.
Ugyanakkor immár nemcsak a támogatókra számítanak – akiknek az adománya persze mindig jól jön –, hanem megpróbálnak önerőre támaszkodni. A tulajdonukba visszakerült földön élelmiszert termelnek, jószágot tartanak, ami egy biztos támpontot nyújt. Az érdeklődés pedig már meghaladja az eredetileg kialakított kapacitást, és harminc helyett 35 lakója van az otthonnak, akikről tíz alkalmazott visel gondot.
