Szerbia minden bizonnyal rövidesen EU-taggá szeretne válni, annak ellenére is, hogy az unió Külügyminiszteri Tanácsa elutasította a stabilizációs és társulási megállapodást, valamint a kereskedelmi megállapodás alkalmazását. Több hetes időtávlatból immár nem szorul magyarázatra a holland kormány tiltakozása. Elegendő lenne csupán egy személy nevét említeni, akinek elfogatása és kiadatása az ígéretek szerint elgördítené az akadályokat, de amíg a szabadlábon levő hágai körözött nem kerül lakat alá, a többség számára nem nyílhatnak meg a kapuk. Mindezek ellenére az idő sürget, ha Szerbia 2012-ig készen szeretne állni a csatlakozásra, hogy 2014-ben vagy 2015-ben uniós taggá lehessen, lépnie kell. Ha már nincs meg a kellő magatartás mindkét részről, az ország úgy döntött, igyekszik egyoldalúan igazodni az előírásokhoz. Az erre vonatkozó döntés kormánykörökben meg is született.
Lássuk, mit is jelentene Szerbia számára az egyoldalú átmeneti kereskedelmi megállapodás, mely értelmében a Szerbia és az EU közötti szabad kereskedelem 2009. január 1-jétől számítva az elkövetkező hat évben fokozatosan lépne életbe. Újévtől a Szerbiába irányuló EU-s ipari és mezőgazdasági termékek az eddiginél kedvezőbb feltételek mellett jutnak be az országba, a vámilletékek fokozatos csökkentésével és eltörlésével. Ennek következtében az első évben, vagyis már jövőre, előreláthatólag 150 millió euróval kevesebb pénz folyik be az államkasszába az EU-s tagállamokból való importáruk vámilletékeinek csökkentése miatt. Ahogy Goran Radosavljević, a szerb kormány alelnökének gazdasági tanácsosa magyarázza, a behozatali ipari termékek esetében 130, a mezőgazdasági termékek vonatkozásában pedig a hiány 20 millió euróra becsülhető. Idővel a mérleg nyelve helyre áll, és enyhül a kezdeti sokkoló hatás. A tanácsos szerint nem is oly sokára – néhány év múlva – ez a hiány akár a 3–4-szeresére csökkenhet, ugyanis az EU-ból kedvezményesen importált nyersanyagok és egyéb termékek a hazai termelés fellendítését szolgálják majd, és a vámilletékek csökkenéséből eredő hiányt a szerbiai üzemekben előállított végtermékekre kirótt többletértékadó egyensúlyozza majd.
Az átmeneti kereskedelmi megállapodás alkalmazásának első évében a behozatali nyersanyagokra és az újratermelési anyagokra az eddiginek 70 százalékára, míg a félkész termékek esetében a jelenlegi vámilletékek 80 százalékára számíthat a szerb állam. A behozatali EU-s mezőgazdasági termékekre a vámok az átmeneti kereskedelmi egyezmény alkalmazásának első évében 15–20 százalékkal, 3–5–6 év leforgása alatt pedig fokozatosan csökkennek. Idővel Szerbia egyre olcsóbban jut nyersanyaghoz, alkatrészhez, és lényegesen egyszerűsödik a behozatal is, állítják az illetékesek. Az élelmiszerek és a mezőgazdasági termékek többségének esetében 6 év elmúltával sem törlik el teljes egészében a vámot, és a terv szerint a Szerbia és az EU közötti kereskedelmi megállapodás hatályba helyezésével is marad a megközelítőleg 23 százalék. Azonban már az első évben teljesen törlik a vámilletéket a behozatali tenyészállatokra, és azokra a mezőgazdasági termékekre, amelyek éghajlati adottságok hiányában Szerbiában nem teremnek meg. Tehát vámmentesen kerülnek az országba a trópusi gyümölcsök, a fűszerek és egyes vetőmagok, amelyeket Radosavljević szerint eddig is csupán szimbolikus terhekkel illettek.
Az átmeneti kereskedelmi megállapodás próbára teszi a hazai gazdaságot, különösképpen mezőgazdaságunk versenyképességét. A megállapodás egyoldalú alkalmazása hátrányos helyzetet teremt az itteni (kis)termelők számára, mert portékáik egy asztalra kerülnek a külföldről beérkező, államilag támogatott termékekkel együtt. Ha egyes mezőgazdasági termékek meg is állnák helyüket az európai, bőséges felhozatalú terménypiacon, azok nem az állami támogatásban reménykedő, parasztnyugdíjalapjukat töltő, kiöregedő kisgazdaságokról származnak. Nem is azok drágán megtermelt terméke szállhat versenybe a kontinens nyugati felén előállított portékéval, akik tevékenységüket miniszteri megfogalmazásban „ hobbiparasztként”, a jövőben állami támogatástól is megfosztva űzik. A hazai kisgazda hogyan is tudna konkurensé válni a francia, belga farmerrel, aki a termelés költségeinek nem kevesebb, mint egyharmadát (34 százalék) visszakapja az államtól, míg az itthoni termelőkhöz ennek elenyésző része jut állami gondoskodás címén.
Ha szabad jóslatokba bocsátkozni, remélhetőleg a mezőgazdasági termékek behozatalának liberalizálásával az átmeneti kereskedelmi megállapodás legnagyobb haszonélvezője a fogyasztói réteg lesz, mert valamennyi importált mezőgazdasági termék – minőségtől függetlenül – olcsóbban kerül a vásárló kosarába. Valamennyi külföldről behozott árut vámilleték terhel, de már januártól az EU-s mezőgazdasági termékekre a jelenlegi vám 90 százaléka vonatkozik ellentétben az unión kívül eső országokkal, amelyek nem részesülnek kedvezményben.
A behozatali ipari termékekre a vámilletékeket az átmeneti időszak folyamán szinte teljes egészében eltörlik. Felvetődik a kérdés, az emígy is üveglábakon álló hazai gazdaság a külföldi áru beáramlásával meg tudja-e tartani eddigi piaci pozícióit, vagy éppen serkentő hatással lesz rá az olcsóbb alapanyagok alkalmazásával. Miniszteri körökben bíznak abban, hogy az átmeneti kereskedelmi megállapodás alkalmazásával, és a rájuk kényszerített konkurenciának köszönhetően erősödik a hazai vállalatok versenyképessége a világpiacon, de azzal is tisztában vannak, hogy ez egyeseket a szakadék szélére fogja sodorni. Az illetékesek szerint a hat éves alkalmazkodási időszak elegendő lesz a felkészülésre. Bízzunk benne!
@sz = n KOCSI Zoltán
