Aligha számít titoknak, hogy 2009-ben alacsonyabb életszínvonallal, reálisan kisebb bérekkel számolhatunk, emellett az eddigi villámgyorsasággal odaítélt bankhiteleket is sokan visszasírják, vagy éppen ezek miatt sopánkodnak majd. Az állami körökben elhangzottak alapján az új év gazdasági kulcsszavai: megszigorító intézkedések és a kellő takarékosság.
A nemzetközi pénzügyi válság mintegy fél éve érezteti hatását a világgazdaságban, Szerbiába viszont csak ezután gyűrűzik be igazán. Megelőzésként a szerb kormány csomagintézkedések elfogadásával próbálkozik, hogy minél könnyebben áthidalhatóvá váljon ez az áldatlan, világméretet öltő folyamat. A szakértők egybeeső véleménye szerint a hazai gazdaságot is érintő pénzügyi válság legkézzelfoghatóbb bizonyítéka a külföld iránti államadósság folyamatos növekedése lesz. Ennek fékezése és a recesszió hatásainak enyhítése érdekében születtek meg a szerb kormány megszigorító intézkedései. Az ígéretek szerint a féktelennek bizonyult közfogyasztást szorítják vissza, és a gazdaságot kívánják tehermentesíteni. Olyan intézkedések sorozatáról beszélnek, amelyek a gazdasági termelés serkentését szolgálják, és a külföldre importáló cégeket támogatják, abból a megfontolásból, hogy a külföldi piacon is versenyképesek legyenek. A gond az, hogyan rábírni és ösztönözni a visszafogott fizetőképességgel bíró pénzintézeteket, hogy hiteleket folyósítsanak legalább azon cégeknek, amelyeknek ígéretes a programjuk.
Mirko Cvetković kormányfő az év vége felé bejelentette, hogy az ország 2009-es évi költségvetése a kivitelre termelő vállalatok számára mintegy 50 milliárd dináros hitelcsomagot irányoz elő. A fejlesztési alapok révén mintegy 200 millió eurót ömleszt a hazai gazdaság azon ágazataiba, amelyek termékeikkel a külföldöt célozzák meg, és ott boldogulni is tudnak. A gazdászok, különös tekintettel a kis- és közepes vállalatok, ezenkívül újabb 250 millió euróra számíthatnak az Európai Beruházási Bank révén rendelkezésre bocsátott hitelkeretből.
A kivitelre termelő vállalatok esetében a világválság hatásainak itthoni lecsapódása miatt körülményesebbé válik a termelés, és ezzel párhuzamosan az értékesítés is nehezebb lesz. Ugyanis a recesszió rányomta bélyegét a fogyasztói társadalomra, és az általános jelenséggé váló pénztelenség mellett a visszafogott vásárlási kedv is erőteljesebb lesz. Szerbiának különben is szűk a piaca külföldön, termékeinek mintegy 65 százalékát nyolc országban – Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Németországban , Olaszországban, Oroszországban, Szlovéniában, Macedóniában és Ausztriában – tudja értékesíteni. Kivitelének 60 százalékát nyersanyag, érc, mezőgazdasági termék vagy a továbbtermelésben alkalmazható vegyipari termékek képezik, ezekből egyébként világviszonylatban is kielégítő a felhozatal. Tehát az állam és a gazdasági szubjektumok feladata a versenyképesség elérésében a külföldről importált alapanyagok behozatalának könnyítése, ez a vámvizsgálatok egyszerűsítését is jelenti, másrészt pedig a viszontagságosabb időszakban a kivitel szintjének megtartása, és ha mód van rá, növelése is. Ebben rejlik jövőre a szerb kormány kihívása, mert csupán ez egyensúlyozhatja a deficit növekedését. Szerbia a környező országokhoz képest sereghajtó az egy főre eső társadalmi összterméket illetően. Míg Románia lakosonként 1300, Bulgária 1750, Horvátország pedig 2000 euró értékben szállít árut külföldre, Szerbiában ez a hányados mindössze 870 euró.
Tehát a szerb kormány nem sok jóval biztatja a szavazópolgárait. Már nem titok, 2009-ben alacsonyabb életszínvonallal, reálisan kisebb bérekkel számolhatunk, emellett az eddigi villámgyorsasággal odaítélt bankhitelekig is rögösebbé válik az út. Jelašić bankkormányzó figyelmeztetett, hogy a jövőben csupán azok a vállalatok számíthatnak bankhitelre, amelyek gazdaságosan és ésszerűen gazdálkodnak, és olyan árut állítanak elő, amelyre biztos vásárlókapacitás áll.
Az ország legmagasabb rangú atyafiai takarékoskodásra intik a lakosságot, és ebben saját maguknak is példát kell mutatniuk. Azonban ennél fontosabb, hogy a szerb kormánynak határozott állásfoglalásra kéne helyezkednie arra vonatkozóan, hogy az ország fejlődése szempontjából melyek azok a szegmentumok, amelyekben semmiféleképp nem szabad spórolni. Nem állíthatók le a megkezdett és a régebben tervezett nagyberuházási projektumok, elsősorban az ország úthálózatának építése. Ellenben nagyon is kellene takarékoskodni a közfogyasztásban, elsősorban az állami szférában munkába állított, túlszaporodott, és a fizetési listán szereplő foglalkoztatottakkal. Ugyanennyire fontos a közvállalatok gazdálkodásának áttekinthetősége, és le kellene rántani a fátylat az állami titokként ringatott igazgatói és magas beosztást betöltő tisztségviselők titokban tartott fizetési listájáról. Nagy szólamok hangzanak el a foglalkoztatottak számának csökkenésére vonatkozólag, ám nem valószínű, hogy ez be is következik. Nem csupán az újból állami tehert képező óriási létszám miatt, félő, hogy erre nem lenne meg a politikai konszenzus sem. Szerbiában a politikai érdek még mindig előnyt élvez az ésszerű gazdasági elvekkel szemben.
A kormány, úgy tűnik, mégis célba vette a közvállalatok átfésülését, azonban kevés hangzott el arra vonatkozólag, mit tesz a saját háza táján. Egyre többen teszik fel a kérdést, mire való a 250 fős szkupstina, valamint az azt kiszolgáló óriási tisztségviselői apparátus. Ekkora közfogyasztás Szerbiánál gazdagabb országokat is megviselne.
Hogy mi várható az óév búcsúztatása után, mekkora lesz életszínvonalunk, hogyan alakul az euró-dinár árfolyam, és egyáltalán hogyan éljük túl a válságot, nehéz megjósolni. A lakosságnak nem is szükséges tanácsokat osztogatni, elegendő tapasztalatot szerzett az elmúlt zivataros évtizedekben. Az államnak most kötelessége, hogy rámutasson a problémákra, a várható nehézségekre. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a pénzügyi válság időtartamát, méretét és következményeit illetően jelenleg senki sem tud érdemleges választ adni. A szakértők többségének véleménye egyezik abban, hogy a világgazdaság gépezete 2010 vége felé kezd újra felpörögni, és akkor szűrődik majd a fejlődésbe vetett optimizmus első reménysugara.
