2024. december 22., vasárnap

Vučić ma Kurtival tárgyal

Aleksandar Vučić szerb államfő megerősítette, hogy Brüsszelben tárgyal Albin Kurti koszovói kormányfővel. Mint ismeretes, ezen a napon a koszovói kormány 150 eurós büntetést kíván kiróni azoknak a járműveknek a tulajdonosaira, akik a szerb rendszámtáblát nem cserélték át koszovóira.

Vučić megismételte, Szerbia követeli majd a szerb községek közösségének megalakulását Koszovón, és a rendszámtáblacsere felfüggesztését. Rámutatott arra, hogy Koszovó hazudott, amikor azt állította, hogy erre joga van, de nem ez az első eset, hogy ilyet cselekszik.

– Nem vagyok derűlátó, nem hiszem, hogy valamilyen egyezségre jutunk, de nem szeretném, ha valaki azt mondaná, hogy Szerbia nem szeretett volna részt venni a megbeszéléseken – nyilatkozta a Prva televíziónak Vučić.

Josep Borrel, az EU külügyi főbiztosa elmondta, a regisztrációs ügy 2013 óta a legsúlyosabb válsághoz vezetett, és Szerbiának és Koszovónak egyzségre kellett volna jutnia november 21-e előtt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás