Ivica Dačić belügyminiszter kedden este aláírta Bratislav Dikićnek, a csendőrség vezetőjének a leváltását. Milorad Veljović, a rendőrség igazgatója kezdeményezte Dikić leváltását azután, hogy Aleksandar Krstić csendőr vasárnap este Rekovacon meggyilkolt két fiatalembert. Krstić időközben beismerte, hogy először fejbe lőtte Aleksandar Nedeljkovićot és Srđan Tomićot, majd holttestüket Tomić gépjárművével egyetemben felgyújtotta. Rendőrségi értesülések szerint a csendőr 5 ezer euróval tartozott Nedeljkovićnak, sajtóértesülések szerint viszont 8 ezer euróval. A fiatalembereket azért gyilkolta meg, mert nem kívánta megadni adósságát, írja a belgrádi sajtó, mint ahogyan arról is beszámol, hogy Krstić nagylábon élt, és igencsak heves természetű személy.
Dikić szerint azért váltották le őt, mert szerb nemzetiségű, és egyeseket zavar kifejezett szerb identitása. Veljović két héttel ezelőtt még gratulált a csendőrség jó munkájához, most viszont azt állítja, hogy káosz uralkodik annak köreiben, érvelt Dikić, mondván: „A csendőr által elkövetett kettős gyilkosság kapcsán Veljović kifejtette, hogy az objektív felelősség ugyanaz, mint a szubjektív. Ha így nézzük, akkor szubjektíven én, de Veljović is, mindketten felelősek vagyunk a kettős gyilkosságért. A gyanúsított a csendőrség kraljevói részlegéhez, vagyis a kraljevói részleg vezetőjének a hatáskörébe tartozott.”
Filip Švarm, a Vreme szerb nyelvű hetilap felelős szerkesztője nem hiszi, hogy Dikić leváltása megoldaná a csendőrségre jellemző problémákat, ahhoz sokkal többre lenne szükség. A csendőrséget alaposan meg kellene reformálni, hangsúlyozta Švarm.
Lapunknak a téma kapcsán dr. Zoran Dragišić biztonságpolitikai szakértő nyilatkozott.
Hogyan történhetett meg, hogy a csendőrség, a rendőrség különleges alakulatának egyik képviselője hidegvérűen meggyilkol két fiatalembert?
– Egy igazi bestiális gyilkosságról van szó. Számomra felfoghatatlan, hogy egy relatív kis összeg miatt bárki képes ilyesmit elkövetni. Egy ilyen eset után megkérdőjelezhető, hogyan is kerülhetett az elkövető a csendőrséghez, és miként történhetett meg, hogy korábban senki nem vette észre, hogy kétes ügyletekbe keveredett. Engem különösen aggaszt Milorad Veljović kijelentése, hogy a rekovaci tragédia nem történt volna meg, ha a niši ügyet idejében felgöngyölítették volna. Ebből az derül ki, hogy itt sokkal komolyabb dolgokról van szó, mint egyetlen kétes ügyletekbe keveredett csendőrről. Veljović azt már nem mondta el, hogy mit is ért a niši ügy alatt, és így nem derült ki, miről van szó pontosan. Így egyedül azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a rekovaci gyilkosság összefüggésbe hozható egy másik bűncselekménnyel, vagy akár egy szervezett bűnbandával, amelynek Krstić is tagja volt.
Vannak-e értesülései arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak a személynek, aki a csendőrség kötelékében szeretne szolgálatot teljesíteni?
– A jelentkezőknek egy igencsak komoly biztonsági ellenőrzésen kell átesniük, hiszen a csendőrök nagy hatalmat kapnak a kezükbe. A kettős gyilkosság kapcsán felmerül bennem a kérdés, hogy Krstićet milyen alapon minősíthették alkalmasnak a szolgálatba álláshoz szükséges pszichológiai tesztelés elvégzése után.
Ön szerint egyedi esetről van-e szó, vagy megtörténhet, hogy több alkalmatlan személy is szolgálatban áll a csendőrségnél?
– Ezt nehéz lenne felmérni, egy ilyen eset után azonban jogos a közvélemény ilyen irányú aggodalma.
Van-e az állam illetékeseinek valós hatalmuk a csendőrség és az egyéb különleges alakulatok felett, vagy azok egyfajta negyedik hatalmi ágazatként ténykednek?
– A különleges alakulatoknak nem lenne szabad semmiféle autonómiát adni. Ha ezek a negyedik hatalmi ágazat szerepét töltenék be az országban, akkor valójában a hatalom egyetlen birtokosai lennének. A történtek után az illetékeseknek valóban választ kellene adniuk a kérdésre, hogy az állam képes-e maradéktalanul ellenőrizni a csendőrséget és az egyéb különleges alakulatokat. Jómagam nem vagyok ebben biztos.
Mennyire vannak még jelen a különleges alakulatokban azok a személyek, akik összefüggésbe hozhatók a kilencvenes években a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús gaztettekkel?
– A biológia törvényei miatt ezeknek az embereknek a többsége javarészt már elhagyta a különleges alakulatokat. Ugyanakkor nehéz lenne felmérni, hogy mekkora befolyással bírnak még a rendőrségnél és a különleges alakulatoknál. Ha figyelembe vesszük mondjuk Dikić azon kijelentését, hogy azért váltották le, mert szerb, vagy elemezzük az általa megfogalmazott csendőrségi esküt, akkor komolyan aggódhatunk a csendőrség és az egyéb különleges alakulatok vezetőinek vagy munkatársainak a szellemi épsége miatt.
Van-e valós alapja annak a megállapításnak, hogy Dikić a csendőrségből a hírhedt vörös sapkásokhoz hasonló alakulatot tervezet kialakítani?
– Ami az utóbbi időben történt, amit az utóbbi időszakban tettek a csendőrségnél, valóban jogossá teszi ezt a feltételezést.
Elegendő lesz-e Dikić leváltása ahhoz, hogy az állam rendet teremtsen a csendőrségben?
– A leváltás csupán rövidtávon old meg bizonyos dolgokat. Az igazi kérdés az, hogy miként kerülje el az állam a Dikićhez hasonló személyeket a jövőben. Módosítani kell a vonatkozó törvényt, és át kell gondolni a csendőrség szerepét a biztonsági rendszerben. A csendőrséget meg kell őrizni, az államnak szüksége van erre a szolgálatra, ellenőrzését és irányítását azonban mindenféleképpen szigorúbbá kell tenni. A belügyminisztérium illetékesei megfontolhatnák annak a lehetőségét, hogy a csendőrség felett a jövőben a védelmi minisztérium is hatáskörrel bírjon. Több európai állam is ehhez a megoldáshoz folyamodott, és az eredményesség igazolja a kettős ellenőrzést.
