2024. december 22., vasárnap

Horgoson a világ szeme

Ma egy órakor tanácskozást tartanak a településen – A belügyminisztérium képviselőjének érkezését várják

Csütörtök este éjfélig folyt az akció Horgoson. Mint ismeretes, a migránsok lövöldöztek, amit az előzött meg, hogy egy csoportjuk egymás között összeverekedett. Este pedig lövéseket lehetett hallani. A falu központjában a lövöldözésről videofelvétel készült, melyen jól kivehető, hogy a lövések eldördülése után többen futni kezdenek a falu központjából a Bartók Béla utcán.

Egy térfigyelő kamera felvételén látni, hogy idegenek gépfegyverrel a kezükben vonulnak az utcán.

A lövések eldördülése után megérkezett a rendőrség a helyszínre, majd a különleges egységek tagjai is. Éjfélig fel volt bolydulva az egész falu, minek kapcsán a horgosi helyi közösség tanácselnöke, Tóth Zoltán néhány perccel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy ma egy órakor tanácskozást tartanak Horgoson, elöljárók, vezetők részvételével. Úgy tudja, hogy ma egy nagy akció keretén belül az összes, a faluban ellelhető migránst elszállítják befogadóközpontba, illetve minden percben várják a helikopteren érkező politikust a belügyminisztériumból, aki Horgosra jön.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás