Azon a bizonyos december 4-én egy nap alatt egy százalékot értéktelenedett el, és ez indok volt arra, hogy meghúzzák a vészharangot. Azóta a folyamat kisebb-nagyobb lengedezéssel tart. De vajon van-e ok aggodalomra?
A gazdasági elemzők hadát foglalkoztatja a kérdés: megismétlődhet-e a tavalyi nagy méretű árfolyamingadozás, átlépi-e ezúttal az euró árfolyama a kritikusnak meghirdetett 100 dináros pszichológiai küszöböt. Hogyan reagál erre a hazai gazdaság, hogyan alakulnak majd a kiskereskedelmi árak, drágulnak-e a létfenntartási költségek, és az is a figyelem központjába kerül, mit szól ehhez a központi bank.
A leghangosabbak a gazdálkodók voltak, és a bankkormányzó intézkedésétől várták az árfolyam ingadozásának csillapodását. Nem győzték hangoztatni, hogy az euró erősödő árfolyama miatt a külföldi hitelezők iránti adósságuk is jelentősen megnövekedett. A külföldön eladósodott hazai vállalatok többsége nem képes a kivitelből származó bevételekből törleszteni hitelrészleteit, ezért a hazai devizapiacon kényszerülnek euró vásárlására. Minden egyes ingadozás azt jelenti, dinárkészleteikből többet kell elvonni, az euróban meghatározott részlet kifizetésére.
A hazai vállalatoknak, sajnos, nem csupán külföld iránt van tartozásuk, hanem az itteni bankoknál is, és mondhatni csöppet sem kevés. A szerbiai gazdaság és a lakosság együttes adóssága az év utolsó hónapjában mintegy 24 milliárd euróra tehető. Ha ehhez hozzáadjuk a belhoni pénzintézetek külföldi adósságait is, a mintegy 4,3 milliárd eurót, akkor nem nehéz kiszámolni, hogy Szerbia adóssága 28,3 milliárd euró.
Innen ered egyes vállalakozók aggodalma, hiszen az euró árfolyamának csupán egy dináros drágulásával Szerbia adóssága automatikusan 28,3 milliárd dinárral növekedett. Szemléltetésképpen, ez az összeg valamivel nagyobb, mint az agrártárca 2010-es évre előirányzott költségvetése. Mintegy 16 milliárd dinárral több mint amennyit Szerbia 4,8 millió polgára kézhez vehetne a Szerbia Kőolajipari Vállalat privatizációja során kiosztott ingyenrészvényekből (természetesen névleges áron), vagy ez az összeg még annál is nagyobb, amennyit Szerbia 2009-ben a (NIS kivételével) a privatizációból zsebre tudott tenni.
A gazdasági elemzők arra is rámutattak, hogy az euró árfolyamának a 96 dináros szintről 100 dináros árra való emelkedésével a hazai gazdaság, a bankok és a lakosság összesített adóssága 113 milliárd dinárral (1,1 milliárd euróval) növekedne.
A gazdálkodóknak tulajdonképpen nem a magas vagy az alacsony euróárfolyammal van gondjuk, inkább annak fluktuáló, ingadozó jellegével. A napi árfolyamalakulás bizonytalansága tartja őket rettegésben, mert szerintük ez növeli a gazdasági kockázatot, és sokkal több a kedvezőtlen hozadéka, mint a belőle származó haszon. Azt már megtanulhattuk az egy évvel ezelőtti példából, hogy a dinár értéktelenedése a banki irányadó alapkamat hirtelenszerű emelkedését, a devizatakarékok felemésztését, a hitelek drágulását, a havi törlesztőrészletek növekedését, életszínvonalunk esését, a behozatali termékek és az energiahordozók drágulását jelentette.
Az év végi mintegy 1 százalékos árfolyamingadozás pánikot keltett a lakosság körében, viszont a gazdasági elemzők úgy tartják, az öt százalékon aluli mozgás a megengedett keretek között van, és ha a drágulás nem tartós jellegű, nem lesz különösebb kihatással a gazdasági mutatókra. Az ennél nagyobb kilengés, történetesen a 100 dináros szint már kibillentené jelenlegi medréből a gazdaságot, változtatna a gazdasági mutatók állásán, és fokozná az ország befektetési rizikófaktorát. Azonban, vélik a gazdasági elemzők, ezzel a közeljövőben nem kell számolnunk, legalábbis nem tartós időszakra.
