2024. december 22., vasárnap

A „terrorista söpredék” és a többiek

A jövő héten ismét a békítő szerepében az uniós különmegbízott

Éles hangnemben bírálta a legújabb koszovói történéseket csütörtökön este a Pink televízióban Aleksandar Vučić államfő, amire pénteken is érkeztek a reakciók. Mint ismeretes, Albin Kurti koszovói kormányfő csütörtökön kinevezte Nenad Rašićot, a koszovói Progresszív Demokrata Párt elnökét kormánya új nemzeti közösségi és visszatelepülés-ügyi miniszterének, aki a Szerb Lista megüresedett tárcavezetői helyét tölti majd be. Az államfő szerint Kurti „szerb hazaárulókat választott maga mellé”, megszegve a világosan lefektetett szabályokat, amelynek értelmében a választási eredményeknek kell eldönteniük ezt a posztot, vagyis a Szerb Lista tagját illetné meg a hely. Mint mondta, ehelyett az árulók mellett döntött, akik a szavazatoknak egy százalékát sem szerezték meg. Kurtit „terrorista söpredéknek” nevezte, akit az EU-nak el kellett volna ítélnie tettéért. Elege van abból, hogy üres kliséket hallgat, amelyek vagy Pristinából vagy Brüsszelből érkeznek – vélekedett, szerinte a szerbek elűzése a cél, ezért nem lepődött meg azon sem, hogy az EU el sem marasztalta Kurtit. Minden nemzetközi szabályt, megállapodást, demokratikus elvet, normát megsértett már a koszovói vezetőség, fejtette ki, de senki sem mer szólni semmit, mert mindez egy európai nagyhatalom érdekeit szolgálja. Még egyszer azt üzente Kurtinak tegeződő hangnemben: „vigyázz, terrorista söpredék, nehogy bántódása essék egyetlen szerbnek sem, mert Szerbia megfelelő választ ad a provokációkra”.

LAJČÁK AZ UNIÓS VÁLASZ

Még az este folyamán Miroslav Lajčák, az Unió Belgrád és Pristina közötti dialógussal foglalkozó különmegbízottja bejelentette, a jövő héten mindkét fővárosba ellátogat, hogy a párbeszéd lehetséges folytatásáról tárgyaljon, s a viszonyok normalizálása érdekében megpróbál elkövetni mindent. A francia–német rendezési terv is a megbeszélések témája lesz majd.

„MEGALÁZTÁK A SZERBSÉGET”

Bratislav Gašić belügyminiszter szerint a brüsszeli megállapodás arcátlan megszegésének egy újabb esetével állunk szemben, a kettős mérce figyelhető meg, hiszen az egyezményt nemcsak a koszovói fél írta alá, hanem az uniós megbízott is. Úgy fogalmazott, a köztársasági elnök számíthat a belügyi tárca minden tagjára, garantálni fogják az összes szerbnek a biztonságát. Akkor is, amikor „Albin Kurti terrorista ellen kell fellépni, s akkor is, ha ez az illető az EU szövetségesének számít”.

Hasonlóan vélekedett Petar Petković Koszovó-ügyi irodájának a vezetője is, aki szerint az EU megfelelő választ kapott Vučićtól. Marko Đurić egyesült államokbeli nagykövet a szerbek megalázásának nevezte egy olyan személy miniszteri kinevezését, aki nem élvezi a közösség bizalmát, s világosan Kurti szövetségesének számít.

KURTI DAYTONT KÉRDŐJELEZTE MEG

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Kurti azon kijelentését bírálta pénteken, amely szerint a szarajevói keserű tapasztalatok miatt Pristina nem fogja megengedni, hogy létrejöjjön Koszovóban a szerb önkormányzatiság, nem akarják ugyanis, hogy Belgrád átmásolja a boszniai Szerb Köztársaság modelljét Koszovóra, s ugyanaz történjen ott is, mint Boszniában. Szerinte ez támadás a daytoni megállapodás ellen, vandalizmus, amely Bosznia-Hercegovinát, s azon belül a szerb entitást is veszélybe sodorja, annak szuverenitása ellen irányul.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: (Fotó: Miloš Miškov/Beta)