Létezik ez? Vagy a kenyérszemét? Ilyen szóösszetétel a magyarban? Létezhet?
A Teremtő teste egy még úgy ahogy működő vallásos közösségben összefüggésbe hozható-e a szeméttel? A kenyér a szeméttel. Világunk, ahol még a Teremtő teste is a szemétre kerül...
Nem először vetjük fel a témát itt ezen a szél jóvoltából aranykalászt lengető rónán. Ahol többnyire élelmiszer termeléssel foglalkoznak, az élelmiszerével, amelynek alapanyaga kétség kívül maga a kenyér. Ahol a kenyér fogalma alatt nem csupán a tésztából kelesztett, gyúrt, kemencében sütött termék értendő, hanem a hozzá való tejföl, sonkaszelet, só, paprika, gyümölcsfélék, stb. összessége.
De az az alapvető élelmiszer, a kenyér, a nélkülözhetetlen, a megdicsőült hogyan került a mindenki által kerülendő szemét közelébe, társaságába?
Úgy, hogy a másnapost már félretoljuk, kidobjuk, a szemétre dobjuk.
Nem szükséges bizonyítanom, hogy manapság legtöbben így cselekszünk. Az utcák, immár a falusiak is, szemétkukákkal vannak felszerelve. Bennük és körülöttük gyűlik a háztartási szemét. Található bennük sok minden, többek között veknivég, kiflivég, különféle élelmiszerek, ring-rongy, mindenféle szemétre való.
Tehát már a másnapos kenyér is jószerével.
Vagy csak úgy, szerteszét dobálva az utcán.
Az a játszótér például, amelyen naponta áthaladok, terítve van kenyérhulladékkal. Kimondani is rossz, hát még leírni: kenyérhulladék!
Aki száz évvel ezelőtt a gyerekkorát falun töltötte, aligha találkozott az utcán kenyérhulladékkal, még csak egy elejtett falattal se, mert aki elejtette, az fel is vette, lefújta róla a port és megette. A városainkban se lehetett ez másként, a kenyérnek errefelé száz évvel ezelőtt még becsülete volt: tisztelték, szerették. Értettek is az elkészítéséhez. Olyan kenyereket sütöttek a háziasszonyok, a pékek és kenyérgyárak is, amelyek több nap után is fogyaszthatók voltak. Isten ellen való vétek volt szemétre dobni még a szikkadtat is.
Száz évvel ezelőtt kevesebb éhes szájat kellett betevővel betömni, mint manapság, azóta földünk lakossága a pusztító háborúk és haláltáborok ellenére nőttön-nő s ezzel párhuzamosan a kenyér iránti kereslet is.
Mégse becsüljük meg kellőképpen. Mármint a kenyeret. Új fogalom furakodik be a nyelvünkbe. A kenyérszemété. A szemétkenyéré. A kenyérhulladéké. Közvetlen környezetünkben is láthatjuk, tapasztalhatjuk: nő az élelmiszerszemét. Ezt állítják a téma kutatói is. Jelenleg a világ élelmiszer termésének egyharmada a szemétre kerül. Miért? Mert olyan silány a minősége? Túltermelésről lenne szó?
Csakugyan komoly baj lehet a mindennapi betevővel, ha már száz meg százmillióknak nem jut belőle sem sok, sem kevés, ugyanakkor a megtermelt kenyér egyharmada a világ szemétdombjára kerül.
Ennek tükrében feltételezhető, hogy akadnak kortársaink s ezen belül honfitársaink is, akik kenyérszeméttel csillapítják korgó gyomrukat.
