Hogyan érinti a dinár rohamos gyengülése?
Nem örülök neki, mert minden meg fog drágulni 56.4%
Nem foglalkoztat a kérdés, máról holnapra élek 26.3%
Euróalapú hitelem van, egyre nehezebb fizetnem a törlesztőrészleteket 9.8%
Nem érint kedvezőtlenül, euróban kapom a nyugdíjam 5.1%
Vállalkozóként nehéz helyzetbe hoz a több hónapos fizetési határidők miatt 2.5%
A lakosság már másként éli meg, okot lát az aggodalomra, midőn napról napra azzal szembesül, hogy ismét drágult egy portéka, ma már többet kell fizetni érte mint tegnap. Talán nem is hatott újdonságként, hogy március elsejétől újfent többet kell fizetni a tejtermékekért, konzervekért, behozatali édességekért, üdítőkért, a húskészítményekért, továbbá a palackozott vizért, gyümölcsért, a zöldségféléért... A kereskedők szerint a forgalmazók diktálják a tempót, és sokszor a hivatalos devizaingadozás előtt járva emelik az árakat.
A dinár árfolyamának gyengülése folytán nem szűnnek meg a drágítások, de ezzel párhuzamosan számolni kell a lakosság vásárlóerejének gyengülésével is. A legújabb statisztikai kimutatások szerint a szerbiai kifizetett átlagbér alacsonyabb az egy hónappal korábbinál, de nem csupán névleges értékében, hanem a dinár mélyrepülése miatt ténylegesen is. És még egy dolog, sehol a régióban nem keresnek ilyen rosszul, mint minálunk. Míg Szerbiában a januári átlagbér 36 639 dinár volt (333 euró), addig déli, keleti, nyugati szomszédaink mind többet vihettek haza. Albániában 380 eurót, Bulgáriában 390, Macedóniában 380, Bosznia-Hercegovinában 450, Romániában 480, Montenegróban 530, nem beszélve Horvátországról, ahol a bér 800 euró vagy Szlovéniáról, ahol eléri az ezer eurót is átlagban. Nyugdíjasaink sem dicsekedhetnek, ugyanis az utóbbi két évben a havi járandóságok a növelések ellenére is visszaestek. Kiszámították, hogy a két évig tartó „befagyasztott” nyugdíjak inflációs hatásra 2010-ben 5,6 százalékkal értéktelenedtek el, tavaly pedig a növelés ellenére is 3,6 százalékkal értek kevesebbet, mint 2010-ben. A pénzügyminisztérium legutóbbi hivatalos adatai alapján, vagyis 2008 szeptemberétől máig 10 százalékot emeltek a nyugdíjakon, de 6,2 százalékkal kevesebbet vásárolhatnak rajta a nyugállományban levők, mert minden egyéb sokkal nagyobb mértékben drágult. A gyakorlatban sokkalta rosszabb a helyzet.
Fájó szívvel tekintenek az árfolyamlistákra azok is, akik a közelmúltban euróalapú hiteleket vettek fel. Ami még egy hónappal ezelőtt alig volt hihető, bekövetkezett. Az euró árfolyamának mintegy tízszázalékos erősödésével a törlesztőrészletek is változtak. Nem csupán a lakosság, hanem a bankok is panaszkodnak, visszaesett a részletek megfizettetése. A központi hiteliroda adatai szerint minden ötödik vállalkozói hitel lemaradásban van, és számuk egyre nő. A hitelrészletek törlesztésével késik minden tizedik polgár is, akik 60 napos késedelmi időszakban sem tudták törleszteni adósságukat.
A bankok arról számolnak be, hogy az utóbbi egy hónapban a hitelrészlet túlságosan nagy terhet jelent, és növekvőben azok száma, akik már törleszteni sem tudnak. Az ügyfelek idegesek, mindenki az anyagi helyzetéhez mérten a maga módján szabadulna banki kötelezettségétől. Akinek van pénze, a havi részletnél is többet fizet vissza, csakhogy már egyszer maga mögött tudja a hitelt. Arra is van példa, hogy az euróban indexált hitelek dináralapúra való átütemezését követelik, mert beigazolódott, hogy hitelhez folyamodni abban a pénznemben érdemes, amelyben fizetésünket is kapjuk. Különösképp, ha a vészjósok előrejelzéseire figyelünk, akik azt hangoztatják, választásokig 118 dinárra, nyárára pedig 130–150 dinár közelébe kapaszkodik fel az euró. Azután pedig mennyit ér majd 20 000–30 000 dináros fizetésünk? Kérdés, hogy fedi-e majd az állam iránti havi tartozásokat, a közszámlák díját és az adókat. Enni pedig minek, úgyis elmegy az ember étvágya.
A hazai valutát mélyrepülésétől immár aligha tudja valami megmenteni. Azaz lenne megoldás, komoly összeg átömlesztése az államkasszába. Egy újabb privatizáció mentségként szolgálhatna, ám az a baj vele, hogy már nincs mit eladni. A még megmaradt nagy állami közvállalatok se találnak új gazdára. A közelmúltban a Telekom nem kelt el, a JAT légiforgalmi társaságot és a Galenika gyógyszergyárat pedig előbb állami pénzen konszolidálni kell, hogy valaki felfigyeljen rájuk.
Tehát marad a magas árfolyam, és a további bizonytalanság.
