Bajtai Kornél alkalmi beszédében elmondta, hogy Európában a megújuló energiaforrások kiaknázása felfutóban van, amihez képest ugyan Szerbia lépéshátrányból indul, de éppen ez a tanácskozás első lépés lehetne az irányban, hogy az országban is nagyobb figyelmet fordítsanak az alternatív energiaforrásokra. Szabadka nagy érdeklődést mutat a lehetséges energiaforrások iránt, és akár példát is mutathatna a többi városoknak ezen a téren.
Saša Vučinić pedig azt emelte ki, hogy a város korszerű és új megoldásokban gondolkodik. Elmondta, a gázhiány mutatott arra rá, hogy másként kell az energiához viszonyulni, mint azt eddig tették. Szabadka a biomassza, a szél és a geotermális energiát is ki tudná használni. Véleménye szerint a megújuló energia lehetőség a város fejlesztésére.
Dr. Kontra Jenő, a budapesti Műszaki Egyetem professzora a geotermális energiáról beszélt. Kiemelte, a geotermális energia a magyarországi tapasztalatok szerint kiváló akár háztömbök felfűtésére is.
Dr. Kovács Kornél, a Szegedi Egyetem professzora előadásában bemutatta a biogáz előnyeit. Elmondta, bármiből elő lehet állítani és a gyengébb minőségű földgázhoz hasonlítható, vagyis felhasználása is korlátlan. Magyarországon 2002 óta épülnek olyan üzemek, amelyek a biogáz előállításával foglalkoznak. Jelenleg is 38 ilyen üzem épül.
Dr. Zavargó Zoltán, az újvidéki Technológiai Kar tanára a bioetanol Vajdaságban való gyártásáról számolt be. Elmondta, hogy a fakultásuk már 25 éve foglalkozik ennek az alternatív energiaforrásnak a lehetőségeivel. Kiemelte, a tartomány területén nagyon sok parlagon heverő terület van, amit ki lehetne használni a bioetanol gyártására. Számításai szerint az üzemanyag-szükségletek 25 százalékát tudnák bioetanollal helyettesíteni, és ha erre törekedne az ország, amellett, hogy csökkenne a kőolajfüggősége az országnak és jelentős megtakarításra tenne szert, munkahelyeket is tudnának létesíteni a gyártásban.
A tanácskozás témája volt a napenergiával való hűtés, amiről dr Đorđe Kozić, a belgrádi Műszaki Kar professzora tartott beszámolót. Dr. Nyers József, a szabadkai Műszaki Főiskola tanára arról beszélt, hogyan lehet szennyvízből használatra meleg vizet előállítani. Dr. Ódry Péter, a Műszaki Főiskola tanára pedig arról tartott beszámolót, hogyan lehet a napenergiát villamos energiává változtatni. Veréb László magiszter a Vajdasági Magyar Mérnökök és Építészek Egyesületének képviseletében a kogenerációs technológiáról tartott előadást.