2024. december 22., vasárnap

Komoly bírságot kaphat az erőszakos diák szülője

Az Oktatási Minisztérium elfogadta azon munkacsoport javaslatainak a többségét, amely célja az iskolai erőszak megelőzése.

Az oktatásügyi intézményekre vonatkozó pénzügyi jogszabályok módosításával egyebek mellett azt is lehetővé tették, hogy az iskolák több pedagógust és pszichológust foglalkoztassanak. Ezügyben átfogó felmérést is készítenek, hogy pontos helyzetkép alapján alakíthassák ki az illetékesek a megfelelő megoldási stratégiát. A szakemberek hiánya elsősorban a középiskolai intézményekben égető.

Elfogadták továbbá, hogy megnövelt pénzbírságot kaphassanak az érintett szülők, illetve, hogy az általános iskola felső tagozatában (5–8. osztály) a magaviseleti jegy beszámítódjon a diák átlageredményébe.

Döntöttek arról is, hogy a diák ezentúl nem iratkozhat ki az adott oktatási intézményből, ha ellene aktív fegyelmi eljárás zajlik. Ennek végeztével az intézmény köteles kiadni a kiiratkozási lapot, de abban fel kell tüntetni, hogy milyen eredménnyel zárult a fegyelmi eljárás.

A mobiltelefonnal és hasonló elektronikus eszközökkel való visszaélés megelőzése érdekében a minisztérium jóváhagyta, hogy az iskolák határozhassák meg azt, hogy a diákok használhatják-e az említett eszközöket.

Az értesülések szerint megnövelik az osztályfőnökök illetményét is, 4 százalékról 7 százalékra, amely lépéstől azt várják, hogy megnövekedik az osztályfőnökök szerepe és várt pozitív hatása az osztályközösségekre.

Legalább 10 ezer dináros büntetést kaphat a szülő vagy felelős személy, aki nem igazolja a diák hiányzásait, hozzájárul ahhoz, hogy csalás érdekében mobiltelefont vigyen be a tanuló az órára, vagy pirotechnikai eszközöket és fegyvereket visz be a gyereke az iskolába. Legalább 40 ezer dináros büntetést kaphat az a szülő vagy jogi képviselő, aki fizikai, pszichikai, digitális vagy szexuális erőszakot alkalmaz.

Arról is határoztak, hogy a kérdésben széleskörű együttműködést szerveznek, amelyben részt vesz a Családért és Demográfiáért Felelős, az egészségügyi, az igazságügyi-, valamint a belügyminisztérium, ugyanakkor a helyi közösségekkel is kapcsolatot tartanak majd fenn.

Döntöttek arról is, hogy az érintettek számára növelni fogják az iskola keretében végzett, társadalmilag hasznos tevékenységek heti idejét, illetve az alkalmak számát. Ezekre a tanárok, szülők, az igazgató vagy más szakemberek felügyelete alatt kerül majd sor. A tanárok jelenlétét feltétlenül szükségesnek látták az illetékesek.

Végezetül arról is határoztak, hogy a harmadik szintű erőszakos cselekmények esetében az igazgató köteles 24 órán belül tájékoztatni az illetékes hatóságot az esetről, 48 órán belül pedig a pontos részletekről is be kell számolnia.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Unsplash/ Ivan Aleksić