Tari István költő, író, képzőművész, a Délvidék egyetlen Balassi-kardos költője húsz éve politizál: az első többpárti önkormányzati választásokon került először a képviselő-testületbe, azóta tagja a VMDK-nak.
Ön szerint melyek ma a vajdasági magyar közösségen belüli legnagyobb gondok?
– Az elöregedés, a szórványosodás. A nyelvehagyottság elképesztő méretűvé vált politikusaink körében is. Égbekiáltó az igazi érdekérvényesítés hiánya! Visszatérőben vannak az egypárti politizálás magatartásmintái, fölerősödőben van az elbalkanizálódási folyamat.
Régóta mondogatom már: az albánoktól, a muzulmánoktól kellene magyarságot tanulnunk. Kilencven évvel ezelőtt nagyjából félmilliónyian voltunk. Hozzánk hasonlóan ők is annyian voltak. Hasonló közigazgatási, államigazgatási körülmények között élve ők megtízszereződtek, mi megfeleződtünk ez alatt a kilencven év alatt. Mi pusztítja, veszi el életerőnket? Ugyanakkor: mi ad erőt nekik? Mi fiatalítja meg az ő közösségüket?
Mely témák állnak közel Önhöz?
– A valóságfeltárás. A délvidéki magyar területi autonómiára vonatkozó elképzelések elárulása.
Létezik az, hogy egyesek még ma is, közösségünket minden erővel megtévesztve, azért a Vajdaságért, azért a szerb kirakatért akarnak harcolni, mely már a szerbek többségének sem kell? 1918, 1944 és 1988 tanulságai érdekelnek itt még valakit? Vagy csak a közpénzek sunyi megszerzésében érdekeltek a vajdaságinak nevezett kirakat működtetői? A délvidéki magyarok nem ennek az államnak adóznak? És a magyarság tartományi jelentőségű nemzeti intézményei milyen állapotban vannak? Vagy azokat is, a hazafias szerbekkel egyetértve, a magyar államnak kellene teljes egészében eltartania? Vannak még egyáltalán műhelyeink?
Sajnálom azokat, akik a véleményezést összekeverik a döntéssel, melyhez eszközöket sem rendelnek!
Óbecse községet illetően miért szállna síkra?
– Óbecsén már négy évvel ezelőtt, az akkor éppen Európába tartó koalíciós szerződésszegők, vezetőikkel egyetértésben, rendesen megágyaztak a közpénzek legfelelőtlenebb költésének, szóval: szívesen és nagyvonalúan költöttek magukra. Az Állami Számvevőszék hosszan sorolható kifogásait pedig, a kampány semmibe néző, vaklármás szobrával együtt, már vastagon befedte a kampány kútjának szürke pora.
Erre a szürkeségre sokáig emlékezni fognak az alsóvárosiak.
Milyen célkitűzésekkel lát majd a parlamenti munkához, ha bizalmat kap?
– Ennek ki kellett volna derülnie az eddig elmondottakból.
