Balašević, a népszerű dalszerző és énekes, a választások előtti napon egy koncertet ajándékozott Újvidéknek. Persze erélyesen cáfolta azokat a célzásokat, hogy a koncertnek bármiféle köze volna a választásokhoz, a politikához, bármelyik párthoz. Igen, ezt elhiszi az, aki nem ismeri Balašević dalait, ugyanis azok egytől egyig „politikamentesek”. De most hagyjuk ezen eszmefuttatást, mert nem az általam is nagyra becsült zenész furcsamód időzített koncertjéről akarok írni, hanem a választásokról. Őt csak azért említettem meg, mert írt egykoron egy dalt a cirkuszról, arról a cirkuszról, amelyik távozik városunkból. Ezt a dalt énekelte el fellépése záródalául.
Hatalmas tapssal jutalmazták a szerzőt, mintha mindenki annak örülne, hogy a cirkusz valóban odébbáll.
Megnyugtatom Önöket, ez nem igaz. A cirkusz marad, és ki tudja még, meddig marad még. Nemcsak városunkban, hanem kis országunk minden városában, minden falvában. Nem a sátoros cirkuszra gondolok – Balašević sem arra gondolt –, mert a sátoros cirkusz szép és jó, szórakoztat, örömet jelent kicsinek, nagynak. Egy másik cirkuszra gondolok, amely már jó ideje tart és tartani is fog mindaddig, amíg kis országunk nem válik nagykorúvá.
Mindazok, akik az urnák elé járultak vasárnap, azt gondolják, hogy voksolásukkal választottak is. Jómagam is szavaztam, de nem választottam. Nem is választhattam, mert a választás joga nem az én kezemben van. Én bizalmat szavaztam ugyan egy pártnak, politikusnak, vagy talán úgy kellene mondanom, hogy egy politikának, de arra senkit sem jogosítottam fel, és azt hiszem, mi közülünk, szavazók közül senki sem adta le voksát azzal a szándékkal, hogy szavazataink az alku tárgyát képezzék.
Márpedig most az alku ideje következik. A nagy, komoly alkuk ideje. És ezekhez az alkudozásokhoz mi magyarok nem kellünk.
Pedig ismételten bizonyítottunk. Annak ellenére, hogy köreinkben sem kisebb a széthúzás, mint a többségi nép körében, pozíciónkat (majdnem azt írtam, hogy alku pozíciónkat) a legnagyobb magyar párt révén nemcsak megtartani tudtuk, hanem erősíteni. Legalábbis köztársasági és tartományi szinten. Az viszont majd kiderül, hogy a következő négy évben miképpen leszünk képesek ezt érvényesíteni is. Az alkuban azonban köztársasági szinten aligha vehetünk majd részt.
A demokraták, a szocialisták és a haladók alkujában. És ez már nem is cirkusz, hanem vásár. Zsibvásár. És azt hiszem, hogy nemcsak nekünk, magyaroknak nem mindegy, hogy a demokraták, a szocialisták és a haladók miképpen alkusznak meg. Ki kivel lép majd koalícióra.
Tetszik ez nekünk, vagy nem, a kormányalakítás a szocialistáktól függ. Valószínűleg a demokratákat választják társul, ugyanis tartoznak nekik azzal, hogy ország, világ előtt tisztára mosták őket a kilencvenes évek szennyétől. De mi lesz, ha az elnökválasztáson a haladók vezére győz? Vagy mi lesz akkor, ha a szocialisták vezére szemtelenül sokat követel majd magának, annyit, amennyit sem a demokraták, sem a haladók nem tudnak elfogadni? Az elemzők szerint ekkor még az úgynevezett nagykoalíció megalakulásának lehetősége sem zárható ki, annak ellenére, hogy már ez a koalíció sem nevezhető túl nagynak.
Mi mindezt a pálya széléről nézhetjük. Van, aki nézőként, van, aki tartalékos játékosként. A kettő között csupán annyi a különbség, hogy a tartalékosnak van esélye labdába rúgnia, sőt még gólt is adhat.
Persze, ha pályára engedik.
Ezen választások legsikeresebb vajdasági magyar pártját minden bizonnyal pályára fogják engedni, de nemcsak azért, mert a nagyok különböző megfontolásból számítanak rá, hanem azért is, mert már bizonyított, tud focizni.
A vajdasági magyarok érdekeit a köztársasági parlamentben aligha fogja, aligha tudja más képviselni. Az úgynevezett nagy pártok a jelöltek listáinak összeállításakor nagyon ügyeltek arra, hogy az a néhány nem szerb jelöltjük oda kerüljön, ahonnan már szinte lehetetlen bejutni a parlamentbe. A demokratáknak nem lesz magyar képviselőjük, sem a szocialistáknak, csupán egy a haladóknak, aki a radikálisoknál sem zavart sok vizet, büszke mutogatásra volt csupán jó.
Ebben a nagy cirkuszban bohócnak.
Bízunk abban, hogy nekünk nemcsak a bohóc szerepét szánták.
