2024. december 22., vasárnap

Vesić: Útdíjrendszer a nehéz tehergépjárműveknek az alacsonyabb rendű utakon

Szerbiában még az idén meg kell kezdeni a nehéz tehergépjárművek forgalmának ellenőrzését és az úthasználat megfizettetését az alacsonyabb rendű utakon. Csak így lehet fenntartani az ország közúti infrastruktúráját, véli Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, írja a Vajdasági RTV.

Vesić rámutatott, tavaly év végén pályázatot írtak ki a négy vagy több tengelyes nehéz tehergépjárművek útdíjrendszere projektjének kidolgozására. A pályázati dokumentáció átadásának határideje január 31. A tervek szerint elindul a közbeszerzési eljárás az útdíjbeszedés rendszerének bevezetésére is.

A tárcavezető hozzátette, hogy már 2021-ben tanulmány készült a díjbeszedési rendszer bevezetésének megvalósíthatóságáról az autópálya jövőbeni szakaszain és az alacsonyabb rendű utakon. Az elemzés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az új technológia, amely kompatibilis a meglévő szerbiai útdíjrendszerrel, lehetővé tenné, hogy folyamatosan megfizettessék az autópályadíjat.

Nyitófotó: Tanjug

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tanjug