2024. október 6., vasárnap

Egész Vajdaságot felölelő projektumok

A VMSZ küldöttsége infrastrukturális aktualitásokról tárgyalt az építési miniszterrel

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági képviselő, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke tegnap Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszterrel tárgyalt a közutakról, vasútról, illetve szennyvízhálózatról – derült ki a politikus közösségi bejegyzéséből.

Mint Pásztor Bálint kiemelte, Belgrádban, a Kormány épületében, a VMSZ küldöttsége a miniszterrel az aktuális projektumok ügyében a tennivalók listáját tárgyalta meg, így többek között érintették a VMSZ és a Szerb Haladó Párt elnökei által aláírt koalíciós szerződésben meghatározott útfejlesztések dinamikáját. Ezek között van többek között például az Óbecse–Topolya, az Orom–Csantavér, a Topolya–Bajmok, az Oroszlámos–Feketetó, a Magyarcsernye–Tóba, a Bácsgyulafalva–Kerény, a Szabadka–Békova utak javítási munkálatai.

Megemlítették a Belgrád–Budapest vasútvonal építése kapcsán ideiglenesen felmerülő közlekedési gondokat és megoldásuk lehetőségeit. Szót ejtettek a vámellenőrzés modelljéről a Szeged–Szabadka vasútvonalon, valamint meghatározták a vasúti személyi közlekedés mielőbbi elindítását a Horgos–Szabadka vonalon (beleértve Királyhalmot, Hajdújárást és Palicsot is).

Tárgyaltak arról is, hogy amint lehetőség nyílik rá, jó lenne megkezdeni a Szabadka–Baja vasútvonal kivitelezési munkálatait.

Rámutattak, számítanak a Tiszta Szerbia projektum keretében megvalósuló szennyvízhálózat-bővítési munkálatokra is.

Megvitatták a szerb–magyar infrastruktúrafejlesztési keretegyezményben rejlő lehetőségeket, továbbá az Y elágazás autópályásításával és a horgosi közúti határátkelő bővítésével kapcsolatos aktualitásokról is beszéltek.

– Konkrét, operatív, egész Vajdaságra kiterjedő beszélgetés volt. Köszönöm Lality-Urbán Emese államtitkár asszonynak, Kern Imrének és Vesić miniszter úr munkatársainak is a közös munkát – zárta bejegyzését Pásztor Bálint.

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala