2024. október 5., szombat

Szükség van az UNMIK-re

Belgrád a párbeszéd és a béke elkötelezettje marad

Belgrádba látogatott Caroline Ziadeh, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja és az UNMIK vezetője, aki először Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel, majd Ivica Dačić első kormányalelnökkel és külügyminiszterrel találkozott. A köztársasági elnök kabinetjének közleménye szerint Vučić Szerbia a nemzetközi közjog alapelvei tiszteletben tartása, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es számú határozatának alkalmazása iránti elkötelezettségét hangsúlyozta. Mint arra rámutatott, Szerbia álláspontja az, hogy a koszovói kérdésnek továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjén kell maradnia, mindenekelőtt azzal a céllal, hogy a nemzetközi közösség minél hitelesebben tájékozódhasson a terepen uralkodó állapotokról. Az UNMIK koszovói tevékenysége jelenleg is szükségszerű, elsősorban a stabilitás hiánya és a gyakori incidensek okán – fejtette ki Aleksandar Vučić.

– Belgrád a párbeszéd elkötelezettje, s ezt szemlélteti, hogy hajlandóságot mutatott a brüsszeli tárgyalások folytatására, de a kompromisszumhajlandóság elkötelezettje is, s ezt már számos alkalommal bizonyította, az esetek többségében akkor, amikor válság alakult ki Pristina egyoldalú intézkedéseinek következtében. Elfogadhatatlannak tartjuk a szerbek elleni támadásokat, amik ismét egyre gyakoribbak. Fontos, hogy az ENSZ és a nemzetközi közösség elítélje a szerbek, továbbra a tulajdonuk és a szerb épített örökség elleni támadásokat, illetve idejében reagáljon rájuk. Szerbia abban bízik, hogy sikerül megőriznie a békét – fogalmazott Vučić.

Ziadeh arról biztosította a szerb államelnököt, hogy az UNMIK, összhangban a megbízatásával, tiszteletben tartja az ENSZ Alapokmányát, valamint az 1244-es határozatot, továbbá az összes releváns nemzetközi megállapodás tiszteletben tartásáért száll síkra.

A Ziadeh és az Ivica Dačić közötti tárgyalás hasonló szellemben zajlott, a Külügyminisztérium közleménye szerint a felek egyetértettek az UNMIK küldetésének, valamint az 1244-es számú határozat alkalmazása fontosságának tekintetében. Emellett megvitatták a Koszovóban jellemző biztonsági körülményeket, külön hangsúlyt fektetve az elmúlt időszak incidenseire. Dačić ugyancsak aláhúzta, hogy Szerbia a párbeszéd elkötelezettje, mivel szerinte kizárólag ezáltal lehet megoldani a nyitott kérdéseket. A párbeszéddel összefüggésben a korábbi megállapodások alkalmazásáról sem szabad megfeledkezni – tette hozzá Dačić, majd emlékeztetett arra, hogy Pristina továbbra sem tett lépéseket a szerb községek közössége megalakításának érdekében.

Nyitókép: Caroline Ziadeh és Ivica Dačić (Fotó: Külügyminisztérium)