2024. július 17., szerda
Közélet

„Egyre idegenebbnek érzem magam”

Újságírók nyilatkoznak arról, miként látják városukat, Szabadkát, és milyen reményekkel tekintenek a jövőbe

Ritkán adódik alkalom arra, hogy a legtöbbször a mikrofon túlsó végén lévő újságírókat, s azok közül is a közvetlen környezetünkben lévőket faggathassuk egy-egy témáról. Ezúttal a szabadkai városnap adott apropót ahhoz, hogy megkérdezzük néhányukat, szerintük mi a legjobb és a legrosszabb dolog, ami a várossal történt az elmúlt időszakban, s mit várnak a helyi szinten nemrég megalakult nagykoalíciótól.

Tomek Viktor, a Hét Nap megbízott főszerkesztője:

– Úgy gondolom, az elmúlt időszakkal nem lehetnek teljes mértékben elégedettek a szabadkaiak. Az átlagpolgár sokkal rosszabbul él, mint korábban. Az elmúlt időszakban azok vezették Szabadkát, akik országos szinten is pozícióban voltak, ehhez képest szerintem elégtelenre vizsgáztak. Persze, amíg Szerbiában Belgrád-központú a hatalom, addig az olyan városok, mint Szabadka, mindig a rövidebbet húzzák. Az itt megtermelt javakat máshol és mások költik el. Mindent összevetve, az egyre nagyobb mértéket öltő munkanélküliséget, a romló életszínvonalat tartom az elmúlt időszak legrosszabb hozadékának.

Pozitívnak tartom viszont, hogy Szabadkát, mindennek ellenére, továbbra is a fesztiválok városának lehet nevezni. Az olyan rendezvényekre, mint például az Interetno fesztivál büszkék lehetnek a helybeliek.

Ami a nagykoalíciót illeti, bizakodó vagyok, ugyanakkor szembe kell nézni a valósággal: bármikor széteshet. A kérdés az, hogy a koalíciós partnerek mennyire tudják félretenni az elmúlt időszakban felszínre került ellentéteket.

Németh Ernő, a Szabadkai Rádió magyar műsorainak főszerkesztője:

– Rendszeresen beszámolunk arról, hogy egyre-másra érkeznek a komoly befektetők a városba. Nyílnak az új munkahelyek, de sajnos nem olyan számban, hogy ellensúlyozni tudnák az utcára kerülők tömegét. Szorítok azért, hogy a külföldiek megtalálják a számításaikat nálunk, s remélem, nem fognak keserű szájízzel távozni innen.

Hogy mi a legrosszabb, ami a várost érte? Ezt már hosszabban lehetne sorolni. Az a legfájóbb, hogy egyre inkább idegennek érzem magam szeretett városomban. Hiányoznak az emberek, az egykori barátok, ismerősök. Nem futunk össze az utcán, valahol Magyarországon élnek már, vagy még távolabb, nyugaton, északon, esetleg a tengeren is túl. Az emlékek is halványulnak, mert hiányoznak az egykori helyszínek. Nem tudunk beülni egy panzerottira a valamikori gyorsétkezdébe a színház épületében, nincs már a Zvezda mozi, hogy a lebontott épületekről ne is szóljak. Eltűnik a régi Szabadka. Piszkos a város, egyre kevésbé érzem benne jól magam.

Nem látom őszintének azt a nagykoalíciót, ami Szabadkán létrejött. Ha sokan vannak, mindenki a maga prédáját akarja, mindenkinek megvan a saját feltétele. A felszín alatt óriásak a súrlódások. Csodálkoznék, ha ez így négy évig kitartana.

Kozma Zoltán, a Pannon TV főszerkesztője:

– Nehéz eldönteni, hogy mi a legjobb, ami a várossal történt. Sajnos, nem azért, mert nem tudok választani a sok szép pillanat közül. Úgy látom, Szabadka az elmúlt időszakban nemcsak, hogy nem fejlődött, hanem egyenesen visszafelé haladt. Sőt inkább mélyrepülést végzett. Történtek beruházások, de ez édeskevés. Nem tudom pozitívumként elkönyvelni azt, aminek eleve adottnak kellene lennie egy ekkora városban. Az emberek elidegenedtek egymástól. Mindenki gyanakvó és hihetetlenül negatív hullámok keringenek. Pozitívumként talán azt tudom felhozni, hogy mégis van egyfajta életerő ebben a közösségben. Palics szép. Élvezet a tó mellett sétálni, de mit ér az egész, ha 40 fokban csak nézhetem a vizet. Sajnálom, de nem tudok legjobb dolgot említeni, hiába ez a kérdés.

A szabadkaiak mindig is híresek voltak a büszkeségükről és a lokálpatriotizmusukról. Mára ez elveszett. Nincs Népszínház, nincs Zöld szökőkút. Sorra mennek tönkre a régi házak és a műemlékek. A város balkanizálódik. Szemét szemét hátán. A munkanélküliség óriási, szinte máról holnapra élnek az emberek. Az ország gazdasági helyzetével egyenes arányban ment tönkre ez a város is.

Ami a helyi hatalmat illeti, az ember reménykedik. Általában ugye azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Azt remélem, talán felül lehet emelkedni a személyes ellentéteken és a kiszorítósdi-politizáláson, s összefogva enyhíteni lehet a problémákon. A választások elmúltak. Most már dolgozni kell.

Vesela Laloš, a Danas napilap munkatársa:

– Szinte lehetetlen szépet találni azoknak a csúnya és nehéz pillanatoknak a sorában, amelyek ránehezedtek a szabadkaiakra az elmúlt években, ha nem vesszük figyelembe azt a néhány befejezett, kommunális szempontból jelentős projektumot, amelyeknek az elvégzése a normális országokban magától értetődőnek számít. Én inkább a polgárok közmoráljáról szólnék, és itt elsősorban a csendes, átlagos többségre gondolok, amely a saját tragédiáit emberségesen tűri, s nem engedte meg, hogy az elmúlt időszak őrlő eseményei magukkal rántsák abba az általános morális válságba, amelynek tanúi lehetünk.

A gazdasági válság idején a város hanyatlásának külön súlya van. Tény, hogy nagyon sok település jutott hasonló sorsra, de Szabadka igazi európai városból, fontos ipari központból, amilyen „abban” a Jugoszláviában volt, balkáni faluvá degradálódott. Lakosai életszínvonalának csökkenése példázza ezt a legjobban, hiszen az nem éri el a szerbiai átlagot sem.

Ami a nagykoalíciót illeti, azt kell mondanom, az ilyen széleskörű koalíciók lehetőséget adnak a széleskörű korrupcióra is. Véleményem szerint ennek a létrehozása kizárólag politikailag motivált, semmiképpen sem az a célja, hogy hatékonyabban működjön „a polgárok jóléte érdekében”. Mivel a hatalmat egy intézmény sem ellenőrzi, az emberek pedig tehetetlenek, nem tudnak hatni az általuk megválasztott képviselőre, várható, hogy ez a helyi hatalom azt tesz majd, amit csak akar.

Slavica Mamužić, a Hrvatska Riječ újságírója:

– Arról szerintem nem érdemes beszélni, hogy mi az, amit az előző hatalom jól csinált, mert magától értetődőnek kell lennie, hogy a hatalomnak jól kell dolgoznia. Magától értetődőnek kell lennie, hogy utcákat aszfaltoznak, vizet vezetnek, utakat tisztítanak. Hiszen azért fizetünk, hogy ezt tegyék. Az azonban már nevetséges, hogy nekik, mármint a hatalmon lévőknek valamiért fontos, szinte a szükségletüknek számít, hogy fényképezkedjenek és szalagokat vágjanak át minden körforgalom, illetve kis utca elkészültekor.

Az új nagykoalíciótól pedig semmit sem várok, mégpedig azért nem, mert már az alakuló ülésen látszott, hogy nem lesz előrelépés. Csaknem tizenöt párt vesz részt a hatalomban, ennélfogva egymás között kereskednek a fotelekkel, új munkahelyeket létesítenek a közigazgatásban, elhelyezik a párttestvérüket, az első dolguk pedig az volt, hogy további irodákat alakítsanak ki, mert a meglévőkben már nem fértek el mindannyian. Természetesen azt, amit a kampány alatt ígértek, már senki sem emlegeti – a közvállalatok hatalmas adósságairól, az előző hatalom felelősségének kivizsgálásáról, a korrupcióról, az igencsak kétséges versenypályázatokról, az önkormányzat költségvetési hiányáról és a többiről többé senki sem szól. Ez nemcsak csúnya és szégyenteljes, hanem a polgárok lenézése is. Folyamatosan megfeledkeznek arról, hogy ők a szabadkaiak pénzével gazdálkodnak, és kötelesek minden egyes elköltött dinárról beszámolni nekik.

Milenko Popadić, a Blic nyugalmazott újságírója

– Véleményem szerint jó a várossal legutóbb harminc évvel ezelőtt történt, amikor felújították a központját, s ennek köszönhetően egy kicsit elrugaszkodott a mezővárosias hangulattól. Azt követően csak csúfítottak rajta, s mint a kínai negyedekbe, bankokat hoztak ide is, amivel azt szerették volna elhitetni velünk, hogy közelebb kerültünk a külföldi tőkéhez. Ebben a ködös tranzícióban és még ködösebb történelemben a napóránál felállítottak egy emlékművet egy önjelölt cárnak. Aztán mintha atombomba hullt volna a városra, amikor az általunk választott képviselők és az okos emberek lebontották a Népszínház épületét. Véleményem szerint ez nem az utóbbi néhány év tragédiája. Ez egy olyan tragédia, amitől sohasem érhette nagyobb baj ezt a várost. Azok pedig, akik mindezt véghezvitték, ma nyugodtan élnek, néha siránkoznak azon, hogy más ígéretei miatt nem tudják végezni a munkájukat. Azt nem vallják be, hogy mennyire buták voltak, mert annak idején hittek azoknak, akik hazudtak nekik, csak megrántják a vállukat, hogy ők nem tehetnek róla. Ők igazából semmiről sem tehetnek, és nem is érdekli őket, hogy mennyi hazugságot hordtak össze a város főterére.

A nagykoalíciótól pedig nem várok többet, mint amennyit az előzőektől. Elméletileg jól működő lehet, amennyiben a megválasztott emberek mindannyiunk javára és nem csak magukért tesznek. Én azonban ebben nem hiszek. Nem hiszem, hogy a megválasztottak készen állnak áldozatot vállalni a polgárokért, annak ellenére, hogy a saját szememmel láttam, milyen áldozatokra képesek ajándékcsomagokat osztogatva és munkahelyeket nyitva egy-egy szavazatért cserébe. Vagyis semmit sem várok ettől a koalíciótól. Azt várom, hogy egyszer Szerbia végre független bírákat választ, akik a törvényekkel összhangban dolgoznak, s a rendőrség is végzi a munkáját. Azt viszont tudom, hogy sajnos én ezt már nem fogom megérni.