Szabadkán a gyerekek harminc százaléka éhezik, de mint minden statisztika esetében, ebben az esetben is nagyobb számokkal kell kalkulálnunk. Vannak olyan gyermekek, akik éhesen mennek az iskolába, és ha ott nem kapnak egy szelet kenyeret, egész nap egy falatot sem esznek. Szabadkán a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület a magyarországi Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány akcióinak sikerességén felbuzdulva elindította a Vajdaságban is minden gyerek lakjon jól! elnevezésű akciót.
Egyelőre huszonkét gyermeknek jut napi szinten uzsonna, de száraz élelmiszerből csomagot is összeállítottak már. Nyilvánossá csak a múlt tanév végén vált ez az akció, de ezt megelőzően tanítónők és szülők közös összefogással, saját pénzből biztosítottak egy-egy, rendkívül nehéz körülmények között élő gyermek napi uzsonnáját.
Fleisz Anasztázia, a projektum koordinátora, tanítónő, évek óta igyekszik egy kicsit enyhíteni a gyermekek éhségén.
– Amikor a KODDE-ban szakcsoportot vezettem mindig azzal a kérdéssel fogadtak a gyerekek, hogy mit fognak enni. Mindig éhesen jöttek, és az iskolában is mindig azzal szembesültem, hogy az osztályomba járó gyerekek egy része mindig éhes volt. Ebből jött a meguzsonnáztatás ötlete. Ezt először a saját pénzemből, illetve a többi tanítónővel együtt, majd a szülőkkel összefogva csináltam. Addig, amíg egy-két rászoruló volt. Ma már azonban nem csak néhány gyerekről van szó. Egyre több a szociális eset, akik reggeli nélkül jönnek el otthonról minden egyes nap. A húsz-huszonkét fős osztályokban legalább 6-7 gyermek éhezik – magyarázta Fleisz Anasztázia.
Amikor látták, hogy Magyarországon sikeresen zajlott a Minden gyerek lakjon jól! program, akkor döntöttek úgy, hogy ezt itthon is be kellene indítani. A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület azért választotta a Đuro Salaj Általános Iskolát Szabadkán, mert húsz évre visszamenőleg itt volt mindig a legtöbb szociális eset.
A KODDE megpályázta a programot és a Vajdasági Magyar Ifjúsággal közösen véghez is vitte.
– Húsz gyermeket tudtunk minden nap meguzsonnáztatni, de tudni kell, hogy ez úgy zajlott, hogy én megvettem a kenyeret és az iskolában a takarítónénikkel közösen kenegettem a kenyereket, hol pástétommal, hol egy kis eurokrémmel és teával kínáltuk az uzsonnát. Amikor alig egy hónapja, szeptember elsején bementem az iskolába, a gyerekek azzal fogadtak, hogy mikor kapnak enni. A szívem szakad meg ilyenkor. A szülőket sem tudom okolni, mert valóban többen olyan szociális helyzetben vannak, hogy nem tudják megoldani a gyerekek étkeztetését, viszont sokszor mi sem tudunk már kihez fordulni. Ha most nem kaptunk volna tartományi támogatást, akkor nem folytatódhatna sem az uzsonnáztatás, és élelmiszercsomagokat sem tudnánk összeállítani – mondta Anasztázia.
Azonban továbbra is szükség van a polgárok segítségére. Nem elsősorban pénzre – természetesen azt is szívesen, nagy szeretettel fogadják, inkább tartós élelmiszercsomagokra lenne szükség. A tartományi támogatásból Szabadkán továbbra is étkeztetik a gyerekeket a Đuro Salaj iskolában elsőtől negyedik osztályig, a vidéki iskolákba viszont tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat juttatnak.
– Sajnos oda jutunk, hogy nap mint nap több ilyen gyerek van, aki rászoruló. Sokkal könnyebben tudnánk étkeztetni a gyerekeket, ha mindenki egy picit hozzájárulna, s akkor biztosak lehetnénk abban, hogy egy éven keresztül nem éheznek majd a gyerekek az iskolában. Ugyanis nem hogy uzsonnát nem kapnak otthonról ezek a rászoruló diákok, hanem sokuk reggeli nélkül jön el otthonról, a téli időszakra pedig a napköziben maradnak a gyerekek, ami ötig fogadja a diákokat, s nálunk nincs étkeztetés, vagyis az ebéd és a délután uzsonna is kimarad ilyenkor. Vannak olyan gyerekek is, akiknek az egész napi betevőjük az az egy szalámis vagy pástétomos kenyér, amit délelőtt megkenünk nekik – meséli Anasztázia.
Amennyiben van olyan tanítónő, aki szívesen vállalna hasonló feladatot, szeretettel várják a KODDE-ban vagy a VMI-ben.
– A vállalatok közül sokan nem tudják, hogy az effajta adományozás leírható az adóból és arra is volna igény, ha lenne olyan pékség, amelyik felajánlaná az előző napi kenyeret – hiszen mi is olyat eszünk otthon. Most huszonkét gyermeket étkeztetünk, de legalább négyszer annyi, vagyis legalább 80 gyermeknek szüksége lenne erre a napi egy uzsonnára, csak a mi iskolánkban. Minden bizonnyal nagyon sok helyen hasonló a helyzet – mondja Fleisz Anasztázia, aki tanítónőként hozzáteszi, hiába ad elő, próbál oktatni, nevelni, a gyerekek csak a korgó gyomrukra tudnak figyelni, semmi másra. Először meg kell etetni őket, aztán jöhet a tanulás.
A huszonkét gyermek uzsonnáztatásához ebben az iskolában naponta három vekni kenyérre, két nagyobb pástétomra, egy doboz teára van szükség. Hogy változatos legyen, vannak napok, amikor egy kis szalámi, vagy valami édes kerül a kenyérre, és mellé joghurt, vagy tejeskávé jár. A legdrágább uzsonna is alig kerül fejenként 50 dinárba. Ennyibe kerül, hogy ezek a gyermekek legalább naponta egyszer egyenek valamit. Mert ellenkező esetben előfordul, hogy éhesen érkeznek az iskolába, de ugyanolyan éhesen fekszenek is le este.
