2024. október 5., szombat

Ünnepeltek a ruszinok

Kétszázhetven évvel ezelőtt kétszáz ruszin családot telepítettek a mai Közép-Bácska területére

Ruszinok 272 éve élnek Szerbia területén, ugyanis 1751. január 17-én írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében a nagy keresztúri pusztát ruszin nemzetiségű családokkal telepítették be. Mintegy 200 család érkezett akkor a térségbe, közülük 41 család Kucorán telepedett le, ami jelentős fordulópont volt a ruszin közösség számára. Az említett dátum 2007 óta a ruszin közösség nemzeti ünnepe, 2018 óta pedig a tartományi kormány kiemelt jelentőségű ünnepek közé sorolja. Az idei központi ünnepséget szombaton először Kucorán, majd Verbászon tartották meg.

A rendezvénysorozat Kucorán 17 órakor kezdőddött, amikor is az ottani Nagyboldogasszony görögkatolikus templomban ünnepi szentmisét tartottak. Ezt követően a helyi Caritas szervezet termében alkalmi kiállítás nyílt Nikola Busha és Slavko Puskas amatőr képzőművészek festményeiből, valamint Makaji Szilveszter szobrász alkotásaiból. A kiállítást Tomislav Žigmanov, a szerb kormány emberi és kisebbségi jogokért felelős minisztere nyitotta meg, aki elmondta, a ruszinok létszámukat tekintve kis közösségnek számítanak, mindössze 14 ezren vannak, országos viszonylatban viszont az itteni közösségek közül náluk van a legtöbb értelmiségi, egyetemet végzett ember.

− Törekszünk arra, hogy minden közösség, így a ruszin is megőrizze identitását az oktatás, az amatőr kultúra ápolása, az anyanyelv- és írás területén, valamint a médiában – mondta többek között Tomislav Žigmanov.

Este 8 órakor a verbászi Jugoszlávia mozi termében tartottak ünnepi akadémiát, amelyen a görögkatolikus templom kórusa mellett a kucorai Žetva amatőr művelődési egyesület tagjai léptek fel.

A szerb és a ruszin himnuszt követően a vendégeket és a közönséget Igor Mirović tartományi kormányfő köszöntötte, aki elmondta, több mint 270 év telt el azóta, hogy a ruszinok megérkeztek ezekre a területekre, és a sok megpróbáltatás ellenére sikeresen megőrizték történelmi és kulturális identitásukat.

− A ruszin nemzeti közösség rendkívül fontos hazánk etnikai, kulturális és felekezeti sokszínűségében, amelynek ápolása és javítása a tartományi kormány politikájának egyik prioritása – fogalmazott Igor Mirović.

Szavai szerint mindezt igazolja az évről évre a Vajdaságban élő összes nemzeti kisebbség identitásának megőrzése szempontjából a folyamatos és növekvő támogatás.

Mirović emlékeztetett arra, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén megjelenő lapok közvetlen támogatása a 2016. évi 264 millió dinárról az idén 490 millió dinárra emelkedett. Ebből 57,2 millió dinárt különítenek el három ruszin nyelvű újság, a Ruske Slovo, a Mak és a Zahratka támogatására, ami a múlt évhez viszonyítva mintegy 25 százalékkal több.

Joakim Rac, a Ruszin Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: immár tizenhatodik éve, hogy a nemzeti ünnep az ősökre történő emlékezés jegyében történik, továbbá, az idei év a ruszin nyelvű oktatás javításának és a ruszin nyelv és kultúra ápolásának jegyében zajlik.

− Amióta megérkeztek ezekre a területekre, a ruszinok jelentősen hozzájárultak a környezet és a közösség fejlődéséhez – mondta ünnepi beszédében Predrag Rojević, Verbász polgármestere. Hozzátette, a tartományi kormány támogatásával az idén elkezdődik a színházterem építése, az új kulturális központ pedig összeköti majd a községhez tartozó települések minden polgárát.

Nyitókép: A ruszinok nemzeti ünnepének központi ünnepségét Verbászon tartották meg (Fotó: Paraczky László)