2024. július 16., kedd

Három fiatalasszony vándorútra készül

Gabrac Sarolta, Zsúnyi Éva

„Katalinka, szállj fel...”, kezdi a dalt Tóth Lívia. Ötven szempár figyeli az újvidéki Petőfi Sándor |Magyar Művelődési Központ zsúfolt kistermében. Aprócska gyerekek, felnőttek. Énekszó közben megjelenik még két fiatalasszony, az egyik török pasának öltözve, a másik magyar huszárnak. És folyik a játék, zeng a dal, megszólal a furulya is, a történetet, amely a régmúlt török világról szól, fülbemászó verses formában adják elő a színészek. A gyerekek pedig szájtátva bámulnak, ha kérdezik őket, válaszolgatnak, időnként hangosan felkacagnak. Kiváló a hangulat a teremben.

Tóth LíviaAz egyik pillanatban a két fiatalasszony, Gabrac Sarolta és Zsúnyi Éva eltűnik. Az alkalmi színfal mögé bújnak, a harmadik pedig elkezdi a mesét: „Élt, éldegélt egyszer régen egy asszony a városszélen”. A függöny szétnyílik és a lelkes közönséggel szembenéz egy kakas...A következő színhely néhány nappal később Temerin. Tóth Lívia nappalija. Az asztalnál a háziasszony ül Sarolta és Éva társaságában. Az ágyon békésen, feje mellé fektetett kis kezekkel alszik Dávid, Lívia kisfia. Néhány nappal ezelőtt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábelőadást néztük végig nagy élvezettel. Bemutató volt, az Ámon Stúdió vándor bábszínházának első bemutatója. Tegyük hozzá, hogy sikeres bemutatója. A közönség vastapssal jutalmazta a három fiatalasszony produkcióját. Most velük szemben ülök, és arra vagyok kíváncsi, hogy kik ők, és miért foglalkoznak olyasmivel, amivel a Vajdaságban senki sem. Kérdezni, faggatni egyiküket sem kell, szóhoz is alig jutok tőlük.
Az előadás interaktív része – Életemben sok mindenbe belekaptam – kezdi Lívia. – Kicsikorom óta zenélek. A Róna citerazenekarnak voltam a vezetője, majd a tagja. Gyerekekkel is foglalkoztam. Népzenei körökben Dévics Líviaként ismernek. A középiskola után pszichológiai tanulmányokat folytattam, azon belül a gyermekpszichológia volt a szívem csücske. Sajnos tanulmányaimat nem végeztem el, a mai napig abszolvens vagyok. Jelenleg grafikusként keresem a kenyerem. Ezt a munkát is nagyon szeretem. Számomra nagyon fontos a gyerek, és ugyanolyan fontos a kreativitás. Újságíróként is dolgoztam, és a temerini művelődési házban is szorgoskodtam. Amikor ott felmerült az ötlet, hogy bábszínházat alapítsunk, nagyon örültem. Gyerekekhez szólhatok, és a bábok elkészítésétől kezdve a mese színre viteléig minden kreativitást igényel. Mert mi alkotunk meg mindent, a pálcikás bábokat, a paravánt, mi kreáljuk a hang- és a fényeffektusokat, mi választjuk ki és dolgozzuk fel a meséket, a zenei aláfestést... Egyszóval, mindent mi állítunk elő. Illetve, majdnem mindent, ugyanis férjeink, szüleink, barátaink kézművességi, műszaki vagy egyéb tudásukkal sokat segítettek, segítenek.Az ágyon fekvő kisfiú mocorogni kezd, lassan felül. Anyja felveszi, megcsókolja, ölébe ülteti, majd folytatja mondandóját.– Az Újvidéki Televíziónak valamikor volt bábos részlege. Szarvas Sándor bábkészítő mester dolgozott ott. Tőle sokat tanultunk. Ellestük, hogyan kell a pálcikás bábokat megalkotni, meg azt is, hogyan kell őket mozgatni. Mert azt már az induláskor eldöntöttük, hogy pálcikás bábjaink lesznek, és paravános bábszínházunk, tehát utaztathatós bábszínházat csinálunk. Mert ilyen nincs. Időnként rendeznek bábelőadásokat a vajdasági gyermekszínházak, de azok mind helyhez kötöttek. Egyetlenegy vándorbábszínházról sem tudunk. Vajdaságban biztosan nincs ilyen, de lehet, hogy Magyarországon sem. Célunk az, hogy iskolákba, óvodákba, művelődési házakba és egyéb színhelyekre látogassunk, ahol fel tudjuk állítani a paravánt, és elővarázsolhatjuk az előadást. Mivel mindig az interaktivitás jegyében munkálkodunk, tehát a produkció elején a gyerekeket is megpróbáljuk bevonni a játékba, előadásainkat legfeljebb ötven fős gyerekközönségnek szánjuk. Ha ennél többen kíváncsiak ránk, akkor inkább két előadást tartunk egymás után. Bárhova eljuthatunk, és remélem, hogy el is jutunk, ugyanis teljes felszerelésünk velünk együtt elfér egy karaván típusú autóba.Erről magam is meggyőződhettem. A bábszínházat bábostól, színészestől Lívia férje, Roli szállította Újvidékre.– Tapasztalatunk, hogy a gyerekek, ha belépnek egy színházba, előadóterembe,megkövülnek. E merevség feloldására szolgál a produkció interaktív része – veszi át a szót Sarolta. Magáról gyorsan elmondja, hogy Szabadkáról költözött ide. Újvidéken, a Színművészeti Akadémián tanult, de két-három év után rájött, hogy a színészek világa nem az övé. Otthagyta az iskolát, elvégezte a Pro Média újságíró tanfolyamot, és újságíróként dolgozott az Újvidéki Televíziónál, majd a Mozaik Televízió munkatársa volt. Párkapcsolata révén került Temerinbe, és átszerződött a Temerini Rádióhoz. Noha nem folytatta az akadémiát, a színháznak nem fordított hátat, rendszeresen megnézi az előadásokat, és fel-fellép a temerini művelődési otthon amatőr színtársulatának produkcióiban is. Nem utolsósorban itt van a bábszínház is. Sőt, ha mindhármuk ambíciója szerint folyamatosan járhatják majd előadásaikkal Vajdaságot, akkor a bábszínházi munkája lesz a főállása.
A közönség, kicsik is nagyok is egyaránt élvezték a vándorbábszínház bemutatkozó előadását

– A műsor interaktív részét közösen tervezzük meg. A bábokat Lívia készíti, jómagam egy-egy mese színrevitelével kötöm le inkább magam, Éva pedig a mindenes és a fő mókamester. Fogalmazhatnék úgy is, hogy Lívia a gyakorlati agy, én vagyok a művészi agy, Éva pedig a kettőnk keveréke. A gyakorlati agy és a művészi agy vitájában Éva a döntőbíró. Egyébként nem a temerini művelődési otthon keretében, hanem az Ámon Stúdió Civil Szervezet részeként működünk. Ennek a Stúdiónak a tulajdonosa Molnár Róbert színművész, aki hol itthon, hol Magyarországon van, és keveset tud foglalkozni azzal, amiért létrehozta az Ámon Stúdiót, tehát animációval, gyermekelőadások megszervezésével, bábozással, így a mi bábszínházunknak nagyon megörült. Nagyon sok jó tanácsot kaptunk tőle.
Beszélgetésünk során úgy tetszik, mintha hármuk közül Éva volna a leghallgatagabb. Persze szó sincs róla, csak a kívülálló riporternek tűnik így. Barátnője, Sarolta szerint Éva akkor is beszél, amikor hallgat, méghozzá nyolc hangon.
– Saroltának köszönhetem, hogy kissé megismerkedhettem a színművészettel – mondja a mókamester. – Felléptem már amatőr előadásokban is. Egyébként Újvidéken fényképészetet tanultam. Sehol sem dolgozom, így amikor létrejött ez a bábszínház, a barátnőm felajánlotta, hogy társuljak be. Kissé félve tettem meg ezt a lépést, mert nincs gyerekem, meg nemigen volt kapcsolatom mások gyerekével sem. Féltem attól, hogy ha kinevetnek, megijedek, megakadok, zavarba jövök. A napokban átestem a tűzkeresztségen. Kiválóan éreztem magam.
És mi, a közönség is kiválóan éreztük magunkat a bemutató előadáson, közlöm velük. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is élvezték játékukat. Nagyot nevetnek. Boldogok. A bábozás, a bábszínház teszi őket boldoggá. Szurkolok nekik, hogy így is maradjon. Kedvüket, boldogságukat ne szegje senki, ne szegje semmi. Mosolyogva járják a vándorútjukat, és tegyenek mindenkit boldoggá.