2024. december 22., vasárnap

Lajčák: Pristinában megállapodtak a Belgrád és Pristina közötti összes megállapodás végrehajtásáról

Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszéddel megbízott különleges képviselője tegnapi, be nem jelentett pristinai látogatása után közölte, hogy Albin Kurtival, az ideiglenes koszovói intézmények miniszterelnökével, valamint Besnik Bislimivel, a pristinai ideiglenes intézmények tárgyalócsoportjának vezetőjével megállapodásra jutottak a két fél között létrejött valamennyi megállapodás végrehajtásáról – tudósít a Vajdasági Rádió és Televízió.

Lajčák a Twitteren tett közzé egy vacsorán készült fotót, amellyel tudatta, hogy Koszovóban tartózkodik, hogy folytassa az „őszinte, nyílt és intenzív megbeszéléseket a következő lépésekről és a Szerbiával való kapcsolatok normalizálásának útjáról”.

– Egyetértettünk abban is, hogy minden korábbi párbeszédes megállapodást maradéktalanul végre kell hajtani – emelte ki Miroslav Lajčák. Hozzátette, hogy a koszovói EU-tervről szóló tárgyalásokat minden féllel, Koszovóval és Szerbiával külön-külön folytatják.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta /AP Photo/Darko Vojinović