Minden a pénz körül forog. Kezdetben az oktatásügyi dolgozók tiltakoztak a bérek miatt, később a rendőrök sztrájkoltak ugyancsak a fizetések miatt. Újabban a parasztok – a támogatások miatt. Ki hitte volna, hogy lesz ilyesmire erejük? Hogy útlezárásokkal fejezzék ki elégedetlenségüket, fél Vajdaságban megbénítva a forgalmat, mert a tárgyalások nem hozták meg a várt eredményt.
Mit kérnek a gazdák? Pénzt. Elégedetlenségüket nem az agrárpolitika egésze váltotta ki, csupán az, hogy a területalapú támogatásokat gazdaságonként mindössze 10 hektárra szándékozta lefaragni az aktuális politika. Mert – úgymond – nincs pénz az államkasszában.
Közben, amint az útlezárások megsokasodtak, megkezdődött az alkudozás. Újabb ajánlat: a területalapú támogatást gazdaságonként legfeljebb 30 hektárra növelné az állam… Tehát mégis van pénz. De a gazdák megnövekedett étvágyát már ez a kilicitált újabb összeg sem elégíti ki. Szeretnék, ha maradna minden a régiben, s lenne ismét gazdaságonként 100 hektárig terjedő juttatási rendszer. Hogyan is elégítené ki őket, hiszen látják, érzik, van foganatja a tiltakozásuknak – máris mozdult a hatalmas államapparátus, maga az államfő is nyilatkozott. Mindhiába, a gazdák előtt világos, ők kezdeményeznek. Kitartanak hát. Ahogy mondják, most már késő volna visszalépni… S különben is, nem kevés pénz a tét: a több száz hektáros gazdák már előre kiszámították, ha legalább 100 hektárra kapják meg a beígért 14 000 dinárt, akkor az 1.4 millió dinárt hoz a konyhára. Ennyiért meg már érdemes néhány napot az aszfalton tölteni.
Kik is azok, akik tiltakoznak? A hírügynökségi jelentések szerint a 100 P Plus, a Vojvodina Agrar, a Vajdasági Mezőgazdasági Termelők Egyesülete (VMTE)… Ezek a gazdaszervezetek már előbb is hallattak magukról. A 100 P Plus arról vált ismertté, hogy tagjai mind csupán nagygazdák, egyik sem művel 100 hektárnál kevesebb termőföldet. Később olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy ennek a gazdaszervezetnek néhány szerencsés tagja a minisztérium fizetési listáján van, és hogy az agrártárca előző garnitúrája éppen ennek a szervezetnek a sugallatára alakította át a támogatási politikát. Méghozzá úgy, hogy a gazdatársadalmat profi és hobbi rétegre szakították… Utóbbiaknak már nem járt semmilyen támogatás… Történt ez 2008-ban, a választások után… Ekkor senki sem tiltakozott amiatt, hogy a 450 000 bejegyzett gazdaságnak a nagyobb részét egyszerűen kirekesztették a támogatási rendszerből… És ma sem tüntet senki azért, hogy mindenki, függetlenül attól, hogy profi vagy hobbi, megkapja a hektáronkénti területalapú támogatást. Csak saját, önös érdekeivel foglalkozik… A Vojvodina Agrarról már kevesebbet lehetett hallani, olvasni, de két évvel ezelőtt például arról vált híressé, hogy alaposan bele tudott szólni a terményfelvásárlási árak alakulásába. Állítólag a gazdasági ereje miatt… A VMTE pedig a vízlecsapolási illeték miatt megszervezett tiltakozások folytán hallatott magáról. Nem sok sikerrel, mert a vízlecsapolási illetékről a mai napig sem született a parasztok számára elfogadható döntés, az egyesület vezéralakjai között pedig nézeteltérés keletkezett, mert képtelenek voltak egységesen fellépni, sőt az is szárnyra kapott, hogy személyes kiváltságokat kaptak… Ki tudja, mi az igazság?
A tárgyilagosság kedvéért: jelenleg nem csupán az említett három gazdaszervezet tiltakozik. Sok helyütt a gazdák spontánul szerveződtek, zárták le az utakat, a határátkelőket. Olyan helyeken, mint például Magyarcsernyén a gazdákat nem a puszta területalapú támogatásokat megszabott újabb készülő döntés késztette a tiltakozásokra, hanem az, hogy az állam semmit sem tett a vízkárok enyhítése érdekében.
A parasztok tiltakozása indokolt. Állítják ezt most már a politikusok is. Ezt nem is vonhatjuk kétségbe, hiszen millió rendezetlen kérdés van az ágazatban… De tudnunk kell, hogy választások előtt állunk… És minden pártnak megvan a maga számítása… Ebben az érzékeny pillanatban mintha valaki kacsintott volna, bátorította volna a gazdákat: tiltakozzanak, az eredmény biztosan nem marad el…
A rendőrök is vizsgáztak. Egyes helyeken szigorúan léptek fel az útzárlatokra igyekvő traktorosokkal szemben, másutt viszont továbbengedték őket. Közben kiszivárgott, a rendőröknek késik a fizetésük, de amint az útblokádok megkezdődtek, ígéretet kaptak, hogy a hét végéig megkapják járandóságaikat… Igaz, a traktorok nem juthattak el oda ahova minden út vezet, Belgrádba, de Újvidékre, a Báni palota elé már igen. Csakhogy ott meg kerek-perec kijelentették: nem illetékesek az ügyükben, legfeljebb továbbíthatják a követeléseiket… Kezdetnek ez sem rossz…
Hogyan tekint egy átlagos városi polgár minderre? Látja a több tízezer eurós traktorokat, valójában nem érti, miért követelőznek a parasztok…Esetleg elgondolkodnak azon, miből vásárolhatták meg ezeket a méregdrága gépeket. Vagy: hogyan, miként „kapargatta” valaki össze azt a 100 vagy ennél több hektárt? Hiszen Tito idején még csupán 10 hektár volt a maximum… A számítás egyszerű: még ha több tíz hektár saját termőföldje is van valakinek, melyet örökölt, plusz éjt nappallá téve dolgozott az elmúlt húsz-egynéhány év alatt, még így sem érhette el a bűvös 100-at … Azt csak úgy érhette el, ha állami tulajdonban lévő termőföldet is bérel valaki. Azt a földet, amelyet az állam nem adott vissza azoknak, akiktől egykoron elvett.
Nem titok: a szociális rétegeződés a falun is megkezdődött. Régente is voltak szegényparasztok és nagygazdák – vagy ahogy a szocialista időkben nevezték őket: kulákok. Félreértés ne essék – azok a kulákok messze lemaradnak a maiak mögött…
