Aleksinac, 2011. június 28., kedd. Szent Vid napja, Vidovdan – a szerbek nagy nemzeti ünnepe, melyen megemlékeznek a rigómezei ütközetről, a koszovói csatáról. Csakhogy ezúttal az egy héttel ezelőtt lezúdult jégeső elrontotta az ünnepi hangulatot. Vagy mégsem? A szerbiai városka központjában zajlik az élet, a kávézók, cukrászdák telve. Déli tizenkét óra. Elkeseredettséget nem lehet látni az emberek arcán, inkább viccelnek egymással. Tudják, ebből a bőrből úgysem mehetnek sehová, szerényen éltek eddig is, s ezután is meglesznek valahogy.
AMIKOR A MÉLYHŰTŐK OLVADNI KEZDENEK..
Szerbia 1999–ben háborút veszített – a mélyhűtők miatt. Emlékezzünk vissza: a bombázások mindaddig nem tudták megpuhítani a szerb politikát, amíg folyamatos volt az áramellátás. Amint megrongálódtak a vezetékek, áram nélkül maradtak a mélyhűtők, azaz a bennük tárolt „bizalom” olvadni kezdett, változott a nép hangulata. Azonnal körvonalazódott: győztünk, és lőn – béke. Nos, Aleksinacon a jégverés után kicsit másként alakultak a dolgok. Hétfőn, amikor már harmadik napja szünetelt az áramszolgáltatás, a felháborodott polgárok eltorlaszolták az Aleksinac – Niš regionális utat, közvetlenül azelőtt, hogy a színhelyen megjelent a köztársasági belügyminiszter. Lehet, hogy pont így akarták gyorsabb cselekvésre bírni. Ki tudja, hányadszor, bebizonyosodott: az itteni polgár jogait nem valósíthatja meg, ha nem tiltakozik, ha nem mutatja ki foga fehérét. Az emberek ezúttal nem segélyt, pénzt kértek, hanem – áramot. És láss csodát, még 24 óra sem múlott el – pislogni kezdtek a villanyégők. Igaz, csak 140–150 volt lapult meg a vezetékekben, de a mélyhűtők így is hűthettek. A városkában és a körülötte lévő falvakban újra nyugalom. És senki sem tiltakozott az miatt, hogy több mint 1000 tetőszerkezetről cserepeket sodort le a szél, hogy 10 000 hektáron károsodott a vetés, hogy 5000 hektáron 80 – 100 százalékos a kár.
Rozsdás villanypózna Žitkovac határában
Amikor úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk az Újvidéktől mintegy 350 kilométerre lévő városba, elsősorban arra szerettünk volna választ kapni, vajon a hírügynökségek a valóságnak megfelelően tájékoztattak-e erről az elemi csapásról. Persze az is érdekelt bennünket, hogy a keletkezett károk enyhítésére mennyit fordít a köztársasági kormány, s vajon a károk mértéke megfelel-e majd a jóváhagyott és kiutalt segítség értékének. Merthogy nálunk, Vajdaságban is tarolt a jég az előző évek során, több helyen is, de a segítség nagyjából csak ígéretekből állt. És annyiban is maradt.
PLÉHTETŐ A FOCIKLUB EMLÉKSZOBÁJÁBAN
Szokatlan látvány. A niši dohánygyár, azaz most a Philip Morris tulajdonában lévő épület pléhtetejét a szél felkapta, s a mintegy 100 méterre lévő helybeli futball klub épületére borította. Azóta a klub vezetősége a helyszínen tartózkodik, őrködik. Hogy miért? Hát attól tart, hogy bizony a dohánygyár nem lesz hajlandó kártérítést fizetni, s esetleg a klubépület mint bizonyíték, egy óvatlan pillanatban – „magától kigyullad”. Amint láttuk, kis falusi klub, nem a pénz, hanem a foci miatt járnak ide az emberek. Ilyen is van még...
A dohánygyár pléhteteje a fociklub épületén
ROZSDÁS VILLANYPÓZNÁK A BÚZÁBAN
A belgrád–niši autóútról lekanyarodva nem volt éppen egyértelmű, hogyan kell bejutni a városba. El is tévedtünk, de az ottani segítőkész emberek sugallatára először mégis a jégkárokat mentünk megnézni. Žitkovac faluba vettük tehát az irányt. Megtaláltuk azokat a vasszerkezetű villanypóznákat, amelyeket kidöntött a vihar. Félreértés ne essék. Nem vitatva el, hogy a vihar ereje fákat döntött, a póznák, lehet, maguktól is kidőltek volna. Az idő vasfoga megtette a magáét. Ki tudja, mikor voltak utoljára festve?
Az aleksinaci község 707 négyzetkilométeren terül el, Ništől mintegy 30 kilométerre északra. Az emberek javarészt mezőgazdaságból élnek, mégpedig jószágtenyésztésből. Még a legidősebb polgárok sem emlékeznek hasonló erejű jégverésre.
Az áramfejlesztőket 30 000 –32 000 dinárért kínálták
A baj nem mindig csak mással történik meg. Élénken emlékezetemben van a 2001-es év, amikor sok helyütt Vajdaságban is jégeső hullott. Az igazság az, hogy az állam sohasem tudja megtéríteni 100 százalékosan a keletkezett kárt. Az elosztás pedig rendszerint igazságtalanul történik. Most is ez a helyzet. Hiszen a beígért 36,7 millió dinárból Aleksinacé 8 millió dinár. A legtöbbet, 14 millió dinárt, Arilje, a málnatermelők vidéke kap. Talán azért, mert ők a legszervezettebbek. Aleksinacon hozzávetőlegesen 1 milliárd dinár a kár.
NÁDAT ETETNEK A JÓSZÁGGAL
Tošić Radomir és Kovandžić Toplica az első két žitkovaci lakos, akikkel találkoztunk. Azt kérdezik tőlünk:
– Vajon segít-e az állam?
Nádat visznek a jószágnak
Tekintettel arra, hogy a jégeső teljesen megsemmisítette a kukoricát, a búzának talán 80 százalékát, most a jószágnak olyan táplálékot is adni kell, ami rendszerint nincs ínyére. Nem hallottam még eddig, hogy nádat is etetnek a jószággal. Márpedig éppen nád volt az, amit a két idős termelő begyűjtött és vitt haza. A falu központjában élénk a délelőtt. Piaci nap van. Vásárnak is beillik. Mindenféle vegyes árut, tűzifát árulnak. Kaptunk az alkalmon, meg is kérdeztük: mennyibe kerül náluk a tűzifa, mert nálunk már régen meghaladta köbméterenként a 4000 dinárt. Nos, fajtától függően ott 3300-tól 3500 dinárért árusítják köbméterét.
