A fentebb vázolt alcímmel hirdetett meg szombat délelőtti értelmiségi beszélgetést a kishegyesi Kátai-tanyán a Dombos Fest csapata, amely mint várható is volt, elsősorban a Magyar Szó főszerkesztőjének nemrégi leváltásával és azt ezt követő helyzettel, valamint az értelmiség erre történő reagálási lehetőségeivel foglalkozott.
A beszélgetést dr. Gerold László, dr. Losoncz Alpár és Végel László szavai vezették be, hogy utána egy órákon át tartó vita alakuljon ki a helyzetelemzésről is, de természetesen a teendőkről is.
Gerold bevezető szavaiban többi között arra mutatott rá, hogy a politika akarja meghatározni az újságírói szakmát, de annak ellenére, hogy a szakmára hivatkoznak, politikáról van szó. A politikának mint mindig az a legfájóbb, ha valakinek rajta kívül is van véleménye, és ezt el is mondja. Mint mondta, igencsak vitatható az az álláspont, hogy a sajtószabadságot a közösség (pártok vagy párt által kikiáltott) érdekei határolhatják be. Rámutatott arra is, hogy e helyzetnek a rákfenéje valójában a szerkesztőségnek a szétdarabolása jelenti, amely lényegesen meggyengítette a szerkesztőséget különösen anyagilag, és az alapítónak sokkal inkább ezeket a kérdéseket kellett volna vizsgálnia. Losoncz Alpár arra figyelmeztetett, hogy minden alkalommal a sajtó védekezik, és elfogadja a politika semmitmondó nyelvezetét. Az MNT (és a VMSZ) által felvetett kérdések valójában újságírói szempontból másodlagosak. Mint rámutatott, rengeteg párhuzam vonható az Új Symposion csapatának politikai feloszlatásával. Ez az ügy, mint mondta, túlmutat önmagán, fényt vet egész létünkre, és rámutat arra is, hogy mi történhet még. Végel László azt hangsúlyozta, a hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen igazi kommunikáció a társadalmi csoportok között, ezért e csoportok nem is tudják pontosan meghatározni, hogy melyek is igazából a nemzeti érdekek, és így azután könnyen beszélnek nemzetrombolásról. Valójában a politikai elit válságáról van szó, annak az elitnek a válságáról, amely mintegy tizenöt éve van hatalmon tájainkon, és nem tudja feltalálni magát az új kihívások közepette, s ezért kényszerülnek ilyen látszatmegoldásokra, holott a nemzetpolitika alapvető szabályait sem ismerik. A VMSZ nem tud szabadulni a szocialistákkal való korábbi együttműködés képzetétől és a szocialisták is hasonló helyzetben vannak. Gyakorlatilag nem a Magyar Szó van válságban, hanem az a politikai elit, amelyik nem tudja képviselni a magyar érdekeket az új körülmények között.
A Márton Attila politikai szakértő által vezetett beszélgetésben, amelyben legalább huszonöt-harminc többnyire fiatal író és újságíró vett részt egyöntetű volt a megállapítás, hogy a Magyar Szó főszerkesztőjének leváltása politikai önkény volt és ezzel szemben az értelmiségnek ellenállást kell tanúsítania. Nem a lap, vagy a lapok és más médiumok azok, amelyek negatív hangulatot keltenek, az magától is létezik, és nem lenne hitelük, ha hurráoptimizmust sugároznának, holott nyilvánvalóak a nagyon komoly gondok. Elsősorban a foglalkoztatottság terén, ahol például a magyar pártok sem beszélnek az úgynevezett etnoprotekcionizmusról a foglalkoztatásban. A beszélgetésben sok szó esett arról is, hogy van-e valójában sajátos kisebbségi újságírás, s mint legtöbben hangsúlyozták, a kisebbségi újságírás sajátosságát legfeljebb az határozhatja meg, hogy egy adott kisebbség tagjainak ír. Az úgynevezett optimista követelmény, vagy az optimizmus sugallása nagyon káros lehet, nemcsak azért, mert lebecsülik a polgárok ítélőképességét, hanem, mert virtuális világba terelik az embereket. A felszólalók egyetértettek abban, hogy folytatni kell az értelmiségi ellenállás minden formáját, az ellenvélemények közlésére fel kell használni minden adott lehetőséget, válaszra váró konkrét kérdéseket kell megfogalmazni, és ki kell használni az internet nyújtotta lehetőségeket is.
