Minap mentem éppen nem a Szajna-, csak a Duna-part felé, s fülemben égtek forró kis dalok, hogy meggyulladok, meggyulladok, mert negyven fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Persze nem a kocsiút közepén, ahol hőfelvevő gépkocsik rohangáltak, s ezáltal nem negyven, hanem ötvenfokos hőség uralkodott a sávon, hanem a járdán, a házak tövében, s épp ebből származott, hogy menet közben a vizet mind jobban felkaptam. Pedig a víz nem is az idegszálaimra csöpögött, hanem a nyakamba, a fejem tetejére, a meztelen karomra. Miközben fel-fel pislogtam, magasan a fejem fölé. Az égen sehol egy pamacsnyi felhő. Tiszta volt az égbolt, mint abban a régi szovjet filmben. Hát akkor honnan az erőszakos, agresszív vízcsöppek? Végül is rá kellett ébrednem: hát a házfalakra szerelt kondikból!
Hogy ezek a csöpögő masinák működés közben zsenírozhatják a járókelőket, annak a város vezetősége is tudatára ébred, s büntetés terhe mellett rendeletet hozott, hogy a légkondiból kiizzadt hideg csöppek ne a békés polgárok nyakába landoljanak, hanem annak megfelelő csöveken vezetik majd le őket egy vizes edénybe, ellenkező esetben a működtetőt megbírságoltatják.
És mi történik a gyakorlatban? Leginkább az, ami a hasonló rendeletekkel? Ritka az a légkondicionáló-tulajdonos, aki betartja, mert tudják, hogy maguk a rendelkezők sem ragaszkodnak túl szigorúan hozzá. Így aztán csak bosszankodhatnak a békés járókelők, akik közül igen sokan tartanak a lakásukban ilyen készüléket, vízelvezető csövecskék nélkül.
Mintha ez nem is tartozna a környezetvédelem ügykörébe. Pedig igenis oda tartozik. Mint mondjuk a gyalogjárdák mellett futtatott kerékpárutak. Ki kéne jelölni egy útsávot, amelyen a gyalogosoknak nem kellene tartaniuk attól, hogy a nyakukba csurog a légkondik jéghideg verejtéke. Persze, jönnének majd az akadékoskodók, akikből mindig akad néhány minden társadalmi formációban s transzparenseken hirdetnék, ne közlekedj a házak tövében, ha nem akarod, hogy felhőtlen ég alatt is bőrig ázzál!
Van tehát még helyrerázni való alakuló világunkban. A szemét mind erőteljesebb elburjánzásával a világsajtó is foglalkozik. A kifújt dohányfüst káros hatásával úgyszintén. A kábítószergyártással és kereskedelemmel, a világméreteket öltő korrupcióval is. Mindezek mellett – magunk között legyen mondva – a csepegő légkondikat akár elhanyagolható jelenségként kezelhetjük.
Hiszen úgy is kezeljük.
Majd megszokjuk.
És ha már vödörszámra ömlik a nyakunkba a víz, félreugrunk. Nem muszáj a házak tövében közlekednünk. Helyet keresünk magunknak a szabad ég alatt. Talán maradt még belőle egy darabka.
