Ebben a címben a személyes névmás, a Te, az alulírott olyannyira hasonmása, hogy egy és azonos vele, tehát hogy megértse a nagyérdemű, az alulírott itt önmagát szólítja meg. Hosszú élete során nem először történik meg vele. Nem először kerül olyan szituba, hogy kénytelen szembenézni önmagával. Talán mással is előfordult már hasonló. Hogy megszólaljon a furdaló lelkiismerete.
Most erre az adott alkalmat, hogy valahol valaki az egész világ nyilvánossága előtt elokádta magát és ez a hányadék mindenestül a mi fejünkre, nyakunkba zúdult.
Kik azok a mi, kérdezheti joggal a nagyérdemű? Ezúttal az anyaországban, a határokon túl és a nagyvilágban élő magyarok. A magyarság. A magyar nemzet, ha úgy tetszik.
S olyanvalaki okádta el magát, aki állítólag szintén ehhez a nemzethez tartozik, e nemzet nyelvét használja alkotás közben, mert alkotóról van szó, többszörös kitüntetettről, aki még a Kossuth-díjat is megkapta, ami azért nem semmi.
Nem áruljuk el az illető nevét, nem írjuk le, mert tulajdonképpen nem is vele van dolgunk és elintéznivalónk, hanem a fenti címben megszólítottal, önmagunkkal.
Aki türelmetlenül, zaklatott kíváncsisággal várja, mit szólnak az érintettek, a meggyalázottak a dolgokhoz. Mit szól az a dús bajszú, Zenta-környéki bácsika, akinek a szemét elöntötte a könny, amint visszakapta magyar állampolgárságát, mit szól, ha a szeme elé kerül az az ember és nemzetgyalázó szöveg, amelyről te hallgatsz, sunyi módon leskelődve magad körül, ki teszi szóvá szeretett szülőföldeden, Kishegyestől Újvidékig, lentről a csúcsig, ki teszi szóvá a szóban forgó söpredék, dologkerülő népen esett sérelmeket, hogy aztán te is besomfordálj a kórusba, vagy éppen azok közé, akik a gyalázkodó Kossuth-díjas tollforgatóban egy új, pörös szájú Ady Endrét vélnek megsejteni, aki moslékos vödörrel csalogat téged is a vályúhoz, mint afféle disznót.
Várod, hogy helyetted valaki megszólaljon mifelénk is ez ügyben és ha a szájad íze szerint teszi ezt, egyszeriben lehull rólad a nyomasztó teher s boldogan tapsolsz magadban?
Most azzal próbálod magadat nyugtatni, hogy noha téged is a firkálók közé soroltak, távolról, korántsem tartozol abba a súlycsoportba, amelybe a szóban forgó szépíró kollégád, mégis előfordulhat, hogy a te esetlen, gyöngécske hangodra is kíváncsi lenne itt valaki, ha más mégsem, legalább te magad. Igen, te magad a saját LEJEGYZETT hangodra.
Mondd hát ki, hogy ki téged arcon köp, annak nem vagy hajlandó a másik orcádat is feléje fordítani, még akkor se, ha eme makacsságodat az Úr nem nézné jó szemmel.
