Kedden, életének 76. évében hunyt el Makovecz Imre, az aktív közéleti szerepet is vállaló Kossuth-díjas építész. A magyar organikus építészet megalapozójaként tartották számon, saját munkásságáról pedig egyszer azt mondta: „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.”
Makovecz Imre Budapesten született 1935. november 20-án, Makovecz Imre laboráns és Sallai Juliánna gyermekeként. Élete első tíz évében sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon, ami nemcsak személyes életére, de későbbi pályájára is nagy hatást gyakorolt. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1954-ben kezdte és 1959-ben fejezte be. 1959 és 1977 között különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott, de közben munkatársaival a vidéket járta, hogy az akkor elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen és faluházakat építsen azok megmaradása érdekében. Sárospatakon a panel típusú házaknál jóval költségkímélőbb lakóházakat is építeni kezdtek, de akkoriban ezt az állami vezetés nem nézte jó szemmel, így ő önkéntes száműzetésbe vonult, és 1977–1981 között a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként dolgozott.
Karrierjében akkor következett be az áttörés, amikor 1981-ben önálló építészirodát alapított, amely a rendszerváltást is túlélte, de tavaly kénytelen volt bezárni. Számos középületet tervezett, elsősorban vidéki városokban. Első figyelemre méltó munkájának a paksi templomot tartotta, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének. Az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb, kiemelkedő munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda. Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. A templomhoz is hasonlítható héttornyos épület bárkaszerűen bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. A csónakforma az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. E művéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó épület jelzi munkásságának eredményét.
Úgy tartotta, hogy a hagyományos alapanyagok, különösképp a fa felhasználásával készült épületeknek hagyományőrző szerepük van, így a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje pedig az égből esett volna le rá. Építészetét azért nevezik organikusnak, mert az a szándéka, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel és szervesen illeszkedjen a tájba.
1987-től tanára volt a Nemzetközi Építészeti Akadémiának, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Iparművészeti Főiskolán. Munkássága elismeréseként 1969-ben a legrangosabb építőművészeti szakmai díjjal, az Ybl-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség Díjjal tüntették ki, de számos más elismerésben is részesült.
Konzervatív közéleti szerepvállalása a rendszerváltás után nyilvánult meg intenzívebben. A Makovecz Imre alapította Magyar Művészeti Akadémiát a parlament az idén nyáron civil szervezetből köztestületté alakította és az új alkotmányban is nevesítették.
Az egyik utolsó vele készült interjúban politikai hitvallásáról így nyilatkozott: „A Fideszben pedig van olyan polgármester, akivel meggyűlt a bajom, de létezik olyan szocialista, akivel remekül együtt lehet dolgozni. Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki – különben nem lehet fölemelni az országot.”
