Tizenegy év távlatából mindenki, aki megélte, a maga prizmáján keresztül látja 2000. október 5-t. Abban nagyjából teljes a konszenzus, hogy az eltelt bő egy évtized nem azt hozta, amiben a forradalom (?) estéjén hittünk, vagy legalábbis reménykedtünk. Hogy ki miben hitt és reménykedett, illetve hogy ki melyik periódust tartja így utólag sikeresnek vagy kudarccal telinek, ismét más kérdés. A Đinđić halálát követően mindössze egy évig kormányzó Zoran Živković két korszakot lát markánsan elkülöníthetőnek. „Az első fázisba sorolható Zoran Đinđić kormányának ideje, továbbá az az egy év, amíg én voltam a miniszterelnök. A másik fázis 2004 márciusában kezdődött, amikor Koštunica – a kohabitáló államfővel együtt – átvette a hatalmat. És ha az első részt forradalomnak hívjuk, akkor én ezt a másodikat ellenforradalomnak nevezném” – nyilatkozta a minap az egykori miniszterelnök, pártvezető és polgármester, aki szerint az utóbbi 11 év egyetlen hozadéka, hogy ma már senki nem csalhat a választásokon, bár a választások után – mondja – annál inkább, hiszen olyan koalíciók születnek, amilyeneket az egyes pártválasztók szavazáskor el se tudtak volna képzelni.
A fenti nyilatkozatból is kitűnik, hogy az aktív politikából kivonult egykori vezetőnek igen lesújtó véleménye van a jelenlegi politikai garnitúráról, hatalmi és ellenzéki pártokról egyaránt. Véleményének pedig mostantól ismét heti rendszerességgel hangot is ad a Danas napilap hasábjain megjelenő jegyzeteiben.
Zoran Živković 1960-ban született Nišben. A Közgazdasági Főiskolát Belgrádban végezte el 1983-ban, majd vállalkozóként dolgozott. 1992-ben kezd aktívan politizálni, amikor a Demokrata Párt tagja lesz, és még ugyanebben az évben mandátumot szerez a köztársasági parlamentben. Az 1996-os helyhatósági választásokat követően Niš polgármesterévé választják. Állítólag az első dolga az volt, hogy átalakítsa a polgármesteri hivatal helyiségeit: egyszerű irodai berendezésre cserélte a korábbi polgármester luxusbútorzatát. Ezt követően pedig azonnal nyilvánosan felszólította a rokonait és barátait, hogy ne fojtogassák a kéréseikkel. Mandátuma végén pedig büszkén hirdette, hogy mióta az Együtt koalíció van hatalmon, Nišben 3000 fiúgyermek született, de egyiküket se nevezték el Slobodannak.
Slobodan Milošević bukását követően jugoszláv szövetségi belügyminiszter lesz, ezt a pozícióját egészen 2003-ig, Szerbia és Montenegró államközösségének megalakulásáig megőrzi. 2003 márciusától 2004 márciusáig ő volt Szerbia kormányának feje, Đinđić halála után ő vezette a DP-t is, egészen 2004 februárjáig, amikor a párton belül Boris Tadićot választották meg elnöknek. Az új vezetővel nem igazán jöttek ki, Živković a párton belül egyre inkább marginalizálódott. Egy ideig még fűtötte a tettvágy, amit megpróbált párton kívüli akciókban realizálni, ezért megalakította a Millennium civil szervezetet, mely a polgári társadalom fejlesztését tűzte zászlajára. Miután a 2007-es választáson föl se került a DP 250fős parlamenti jelöltlistájára, csalódottan távozott a politikából. Az utóbbi években már csak politikai és egyéb talk show-k vendégeként, valamint különböző lapok hasábjain találkozhat vele és az általa képviselt nézetekkel a szélesebb publikum.
Zoran Živković jelenleg aktív borgazdálkodással foglalkozik és szülővárosában él feleségével, az ügyvédként dolgozó Biserkával, valamint két gyermekükkel, Milenával és Markóval.
Barátai szerint a politika nemigen változtatta meg, ma is az a „külvárosi csibész”, aki mindig is volt. Ellenségei viszont fékevesztett viselkedéséről beszélnek, és azt állítják, hogy mindig is hajlott az ököljog érvényesítésére.
