Lassan már be se merem kapcsolni a tévét, a rádiót, mert mindkét média-konyhából akkora bűz és zűrzavar árad, hogy elveszi a kedvem az élettől. Tudom, ezek egy kicsit erős kifejezések, úgy a bűz, a zűrzavar, mint az élethez való kedvem, mert azért akad a tévében és a rádióban is életkedvet, élni akarást generáló műsor is, ugyancsak a lapokban olyan tudósítások, cikkek, interjúk, amelyek felcsillantják az olvasóban a reményt, hogy mégiscsak érdemes élni.
Most nem ezen kevesekről beszélek.
Kezdjük az időjárás-jelentéssel, amit a köszvényben szenvedő, élemedett korú emberek minden kora reggel visszafojtott izgalommal várnak, lelkendeznek a bejelentett frontmentes időnek, amiben, persze csalódniuk kell a nap vagy az előttünk álló hét folyamán, mert fenn a légben sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan az időjósok előre látták, miként az élet más területén sem. A derűre legtöbbször ború következik, igen, olyan ez, mint a derült égből a villámcsapás. Avagy talán a gáz körül nem ez történt? Tegnap a gázfelelős bejelentette, hogy az előttünk álló fűtési idényben nem lesz áremelés, másnap, igen, mint derült égből a villámcsapás érte a gázfogyasztókat, hogy mégis lesz emelés, mégpedig azért, mert a környező országok közül nálunk a legalacsonyabb ennek a közszükségleti cikknek az ára s ez így nem mehet tovább.
Nem vált be tehát sem az időjósok jóslata, sem a gázszolgáltatóé. Bizony ez rányomta a bélyegét a lakosság egy részének közhangulatára. Az orruknál egy kicsit messzebbre látók kedvét és hangulatát befolyásolják nemcsak a hazai események alakulása, hanem a nagyvilágban való történések is, például a lokális háborúk, földrengések, árvizek, tűzvészek, felhőszakadások és fél földrészeket fenyegető aszályok. A gyöngédebb lelkületűek szívét megsanyargatja az éhezők és hajléktalanok sorsa felett való aggodalmunk, különösen az, hogy sem az éhezők, sem a hajléktalanok száma világviszonylatban nem csökken, hanem napról napra emelkedik.
Akadnak persze néhányan, akik a hasonló hírek és képsorok láttán csak legyintenek, mondván, éppen elég gondunk-bajunk van nekünk idehaza, majd még a kongóiak gondját is a vállunkra vesszük. Az ilyen fölfogású és beállítottságú egyének nem szívesen hallgatják és nézik az együttérzéssel foglalkozó médiaműsorokat, nem vonulnak utcára, a kisujjukat se mozdítanák meg, hogy segítsenek a segítségre szorulókon.
Arra viszont már többen fölfigyeltek a médiafogyasztók táborából, hogy a világgal valami nincs rendben, beleértve a mi saját és sajátos világunkat is, ahol a saját bőrünkön érezzük a rendkívüli időjárás módozatait, valamint a hazai dolgok alakulását. Épp a napokban bombaként robbant a hír, miszerint ürülőfélben a nyugdíjasok kasszája. Ha az időjárás-jelentés aznapra tiszta égboltot jósol és végül felhőszakadás válik belőle, miért ne történhetne meg, hogy az ürülőfélben lévő nyugdíjas-kassza nem ürül, hanem éppenséggel feltöltődik. Aludjunk hát jól, álmodjunk szépet, jó éjszakát gyerekek.
Mert biztos, ami biztos: a médiagyárak olykor csakugyan kisdedeknek tartanak bennünket, hallgatókat, nézőket, olvasókat. Avagy azok, akik a médiagyárakat tartják a markukban.
