Az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi lemondásával véget ért a második világháború utáni Olaszország legnagyobb botrányhősének és egyik legellentmondásosabb személyiségének politikai karrierje. Azé a kormányfőé, aki többszörös politikai rekordernek számított hazájában. Ő volt az első, aki a háború óta egy teljes választási cikluson át megőrizte miniszterelnöki posztját, akit háromszor is megválasztottak erre a tisztségre, és aki mintegy tíz éven át gyakorolhatta a hatalmat, annak dacára, hogy több, csalással és korrupcióval kapcsolatos eljárás is folyt-folyik ellene, és hogy egyes, politikai korrektséget enyhén szólva nélkülöző kijelentése miatt egy északabbra fekvő országban biztosan megbukott volna. Szexbotrányai ugyan kikezdték a népszerűségét, de bukását mégis az érdemi válságkezelés halogatása okozta. Hat- és tizenegymilliárd dollár közöttire becsült vagyona, valamint óriási médiabirodalma hosszú ideig megóvta a bukástól.
A konzervatív mágnás politikai karrierjét nem kis részben épp üzleti sikereinek köszönheti: sikeresen hitette el a választókkal, hogy a médiára, hirdetési cégekre, építőiparra, biztosítókra alapozott üzleti birodalmának menedzselése az ország vezetésére is alkalmassá teszi. Kormányfőként azonban lassan reagált a 2008-as pénzügyi válságra, késlekedett a szükségessé vált megszorító intézkedések meghozatalával. Ez okozta vesztét.
Silvio Berlusconi 1936-ban született Milánóban egy felső középosztálybeli család első gyermekeként. A középiskola után a milánói Állami Egyetemen jogot tanult, ahol cum laude minősítéssel végzett 1961-ben. Még diplomázása előtt üzletelni kezdett, porszívók értékesítésével foglalkozott, éjszakánként pedig klubokban, sétahajókon énekelt. Az egyetem után az építőipar felé fordult, szülővárosában saját vállalkozást alapított. Az igazi üzleti karriert azonban médiabirodalmának kiépítésével futotta be, amely az 1971-ben létrehozott milánói kábeltévé-társaságból nőtte ki magát az ország messze legnagyobb médiacsoportjává. Fininvest nevű holdingjához tartozik a három legnagyobb olasz kereskedelmi tévécsatorna, az Il Giornale napilap és a Mondadori, a vezető olasz kiadócsoport is. Kormányfőként az általa kinevezett vezetők révén uralma alá hajtotta a közszolgálati médiát, a RAI-t, és övé az AC Milan futballklub is.
Berlusconi 1993-ban alapította meg Forza Italia (Hajrá Olaszország) nevű pártját, majd 2009-ben az Il Popolo della Libertát (A Szabadság Népe). Mindkét párt hangzatos szlogeneket – az egyéni és a vállalkozási szabadság kiterjesztését, a családok, az olasz és a keresztény hagyományok óvását, a gyengék védelmezését – hirdetett. Hiába nyerte meg azonban az 1994-es választást, a koalíciós partnerekkel (az Északi Ligával és a Nemzeti Szövetséggel) való viták, majd az adócsalási ügye miatti vádemelés miatt hamar lemondásra kényszerült. 2001-ben ismét bizalmat kapott a választóktól, és megint korábbi koalíciós partnereivel alakított kormányt. 2006-ban ismét elvesztette a választást, de 2008-ban visszatért. Kormányzati erőfeszítéseit azonban mindinkább kikezdte, hogy utolsó megválasztása óta szinte havonta kellett bizalmi szavazást túlélnie. Aki számolta, azt állítja, összesen 51 ilyen volt.
Silvio Berlusconit rengetegszer vádolták meg sikkasztással, adócsalással, maffiakapcsolattal, kettős könyveléssel és a bírák megvesztegetésére tett kísérlettel. A vádakat mindig tagadta, jogerősen eddig soha nem ítélték el semmiért.
Legutolsó, nagy botrányt kavaró ügyei a magánéletével kapcsolatosak. Nőfaló természetét az olasz közvélemény még csak-csak elnézte, miként a prostituáltakkal való hetyegést és a feleségétől való különválást is. Azt azonban már nem vették jó néven, hogy több, feltűnően csinos, ám a politikában kevéssé járatos hölgyet is európai parlamenti képviselőséghez juttatott, legendás partijainak pedig a vádak szerint kiskorú résztvevője is akadt.
Silvio Berlusconi kétszer házasodott, öt gyermek édesapja.
