Eltévedt hősök téves csatatéren. Ez a címe Horváth M. Orbán könyvének, amely a második világháború utáni eseményeivel foglalkozik. A könyv – a hasonló témakörű könyvektől eltérően – nemcsak magyarul, hanem szerbül is megjelent. Bemutatóját csütörtökön tartották Magyarország belgrádi nagykövetségén.
– Miért éppen most, és miért éppen a nagykövetségen tartjuk Horváth Orbán könyvének bemutatóját, és miért szerb nyelven? – tette fel a kérdést Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete üdvözlő beszédében. – Az elmúlt hetekben a politikai megnyilvánulásokból ismételten arra lehetett következtetni, hogy a szerb közvélemény nem ismeri az 1944-es ősz tényeit. Az igazság egyik oldalát ismerik csupán. Még azt sem tudják sokan, hogy a hatvan évvel ezelőtt történt újvidéki razzia bűneinek megbűnhődése érdekében Magyarország a mai napig mindent megtett. Ahhoz, hogy a teljes megbékéléshez eljussunk, a teljes igazságot kell mindenkinek megismernie. Jó úton haladunk, hogy ez megtörténjen, és ez a kiváló könyv, amelyet egy szuszra olvastam el, és javaslom, hogy mindenki így tegye, sokban hozzájárul ehhez a megbékéléshez. Magyarországnak ez a célja, és biztos vagyok abban, hogy Szerbiának is. Ugyanis akadémiai bizottság, de állami bizottság is alakult a háború utáni szörnyű események kivizsgálására.
A szerbiai állami bizottság elnöke, Srđan Cvetković történész, a könyv egyik recenzense (szerb részről a másik recenzes Boško Brzić publicista volt, magyar részről pedig Mezei Zsuzsanna levéltáros és Csorba Béla írók), méltatva a könyvet elmondta, hogy az állami bizottság nagyon kevés adathoz jutott volna, ha nem lennének olyan lelkes emberek, adatgyűjtők, mint Horváth Orbán.
– Kutatásaink jelenlegi adatai szerint Szerbiában mintegy 30 000 áldozatról beszélhetünk az említett korból, ebből a Vajdaságban 17 000 áldozatról. A tömegsírok száma meghaladja a kétszázat, ebből mindeddig csupán kettőt exhumáltak. Egyet sem a Vajdaságban. És újabb tömegsírokról kapunk híreket, a legutóbb a kragujevaci Fiat gyár udvarában levőről. A könyv szerzőjét most, tíz perccel ezelőtt ismertem meg. Kéziratát jóval korábban. Amikor elolvastam a szöveget, azonnal elvállaltam recenzióját, mert láttam, hogy azokról az emberekről szól, akik emberként viselkedtek azokban a viharos években.
Matuska Márton, Horváth Orbán szaktanácsadója elmondta, hogy három évig dolgoztak a könyvön, és már a kezdetben eldöntötték, hogy két nyelven jelenjen meg.
– Ez volt a szerző óhaja, amit én is támogattam. Az 1944-es eseményekről eddig kilenc monográfia jelent meg és tizenegy helységet dolgozott fel. Mind magyarul íródtak. Tulajdonképpen mi magyarok egymásnak mondtuk el fájdalmunkat, egymásnak mondtuk el azt, amit tudtunk, csak évtizedeken át magunkba fojtottunk. Kabolban példaértékű dolog történt, Horváth Mihály kaboli bíró, Orbán édesapja, akit a helybeli szerbek Miskela néven ismertek, harmadmagával, Molnár Andor, a másik kaboli bíró és Dunafalvy Lajos csendőrőrs parancsnokkal együtt kétszáz szerb életét mentették meg az 1942-es januári razzia során. Javaslom, hogy mindhárom embernek Kabolban szobrot emeljenek.
A könyv szerzője hosszan mesélt a kaboli történtekről.
– Tulajdonképen én ezt a könyvet nem írtam. Átéltem. És azt szeretném, hogy ha a magyarok, a szerbek nem félnének többé egymástól. Sem a múlttól, sem a jövőtől. Mi arra vagyunk kárhoztatva, hogy örökké együtt éljünk, egymás szomszédságában. Jó szomszédként.
Maga a szerző, de Matuska Márton is, végül Boško Brzić azt javasolták, ahogyan annak idején, a 13. században a legenda szerint András magyar király és Szent Száva a két ország békéje érdekében Kabolban találkoztak, tegyék meg ezt ugyanezen érdek végett a két ország mai kormányfői is ugyanezen a helyen. Boško Brzić arra kérte fel Nikowitz Oszkár nagykövetet, hogy ezen ötletet közvetítse a magyar kormány és államvezetés felé.
