Szerbiában ma az összes politikai hatalom letéteményese egyetlen ember: Boris Tadić. Habár az alkotmány korántsem szavatol az államfőnek akkora hatalmat, amekkorával a jelenlegi elnök valójában rendelkezik, a politikai konstelláció az országban immár három és fél éve olyan, hogy a realitás „nincs összhangban” az alkotmánnyal.
Meg kell hagyni, nem ez az egyetlen realitás, amely nincs összhangban a szerbiai alkotmánnyal. Elég, ha csak a „koszovói realitást” említjük. Azt a realitást, amellyel mindenki tisztában van, de amelyet senki nem mer igazán a nevén nevezni, eltekintve néhány ellenzéki és kisebbségi politikustól, bár ők is csak szőrmentén fogalmaznak.
„Koszovó független állam. Pont. Nézzük, mit tehetünk azokért az emberekért, akik anyaországukként élik meg Szerbiát!” Ez az a (három) mondat, aminek kimondását egyre többen várják Boris Tadićtól. Annak realitása persze, hogy ez meg is történjék, legalábbis a választások előtt és ilyen határozottsággal, egyenlő a nullával.
Nemrég arról beszélgettünk egyik ismerősömmel, hogy vajon a Demokrata Pártban kik azok a vezető tisztségviselők, akik hittel és meggyőződésből védik az ország „területi integritásának” koncepcióját, és kik azok, akik csak kényszerből, pártfegyelemből. Azaz leegyszerűsítve: kiknek számít inkább az Európai Unió és kiknek inkább Koszovó? Sorjáztak a nevek, de amikor Tadićhoz értünk, megtorpantunk. Róla nem tudtuk eldönteni, mit is gondolhat valójában.
Boris Tadić 1958-ban született Szarajevóban, filozófus apa és pszichológus anya gyermekeként. Gyermekkorától kezdve Belgrádban élt, itt végezte el az általános iskolát és a középiskolát, majd a Belgrádi Egyetemen szociálpszichológusi oklevelet szerzett. Újságíróként dolgozott, majd egy belgrádi gimnáziumban pszichológiát tanított. Részt vett az ország demokratikus mozgalmaiban, majd a délszláv háborúk után a Balkán nyugati mintára történő átalakításáért szállt síkra. Az 1919-ben alapított, a kommunizmus idején elnyomott, majd 1990-ben szociáldemokrata irányultságú pártként újjáalakult Demokrata Párt tagja lett. A kilencvenes években jelentős pozíciókat töltött be a pártban: a főbizottság tagja, annak titkára, a végrehajtó bizottság tagja, majd alelnöke. Parlamenti képviselőként is emlékezhetünk rá, bár ebben az időszakban még nem számított a párt meghatározó emberének.
A Szerbiai Demokratikus Ellenzék tagjaként részt vett Slobodan Milošević megbuktatásában. A 2000-es fordulat után szövetségi telekommunikációs, majd Szerbia és Montenegró államszövetségének védelmi minisztere lett. 2003-ban parlamenti képviselővé választották. A Đinđić meggyilkolását követő évben őt választották meg a DP elnökévé. Ezt a pozíciót immár hét éve tölti be, igazi kihívója a párton belül azóta sincs.
A 2004-ben megtartott köztársasági elnökválasztáson győzött Tomislav Nikolićtyal szemben, és megszerezte első megbízatását, 2008 februárjában pedig másodszor is államfővé választották ötéves mandátummal.
Tadić hívei európai elkötelezettségét, hazafias kiállását, kompromisszumokra kész magatartását emelik ki erényeiként, míg ellenfelei ugyanezeket a tulajdonságokat említik a pártelnök-államfő hibáiként: hogy képes volna föladni a nemzeti érdekeket nyugati mentorai sugallatára, vagy éppen hogy gyávaságból, hatalomféltésből nem mer radikális, de szükségszerű lépéseket tenni, szembesíteni a népet a realitásokkal, vagy éppen hogy ő is ugyanolyan nacionalista, mint a többi szerb politikus, vagy éppen hogy a kompromisszumkész magatartás, a mérsékelt hangnem valójában póz, amely a politikai tanácstalanságot, a markáns elképzelések hiányát hivatott leplezni nála.
Hatalom ide vagy oda, december 9-e után, a közelgő parlamenti választások előtt, a gazdasági válság és a koszovói slamasztika közepette nem lehet egy leányálom Boris Tadićnak lenni. Az államfő egyre gyakrabban tűnik megfáradt embernek. A bulvárlapok titkolt betegségéről cikkeznek, ő azonban rendre cáfolja ezeket a híreszteléseket, mondván, csak arról van szó, hogy keveset alszik és sokat dolgozik. De még mielőtt megsajnálnánk egy politikust, gondoljunk arra, hogy a nép szolgálata nem kötelező. Ítélkezni pedig úgyis a történelem fog.
Boris Tadić beszél angolul és franciául. Kétszer nősült, két gyermek édesapja.
