2024. augusztus 25., vasárnap

Visszautasíthatatlan ajánlat Macronnak

Goran Radosavljević közgazdász nyilatkozata szerint Aleksandar Vučić államfő franciaországi látogatása során egy visszautasíthatatlan ajánlatot tett Emmanuel Macron francia elnöknek, amely egy atomerőmű építésének projektjére vonatkozik.

A Beta hírügynökségnek Radosavljević úgy fogalmazott, hogy  Vučić annak ellenére ajánlotta fel az erőmű építését, hogy erről a kormány nem döntött, és felvetődik a kérdés, hogy a projekt egyáltalán kedvező-e az ország számára.

A közgazdász kifejtette, hogy a kormányban jelenleg nem létezik olyan szakember, aki releváns véleményt tudna megfogalmazni az erőmű építésének szükségességéről, de a nyilvánosságban sem folyt vita a témáról.

A jelenleg érvényben lévő energetikai stratégia szerint az ország az elektromos energiát főként a szénből nyerné az elkövetkező harminc évben. Ahelyett, hogy a vízenergia nagyobb hasznosítására fektetnék a hangsúlyt, mert ebből hatalmas potenciállal rendelkezünk, az atomenergia felhasználásáról gondolkodik a hatalom – tette hozzá Radosavljević, aki szerint alapvetően Szerbia számára jót tenne egy ilyen projekt, de erről széleskörű párbeszédet kell folytatni, és világos stratégiák alapján, megállapodásra kell jutni a kérdésben.

Kifejtette, hogy Szerbiának nincsenek anyagi eszközei egy ilyen erőmű kiépítésére, ezért a projekt megvalósítására hitelt kellene felvenni. Egy 1500 vagy 1600 megawattos teljesítményű atomerőmű kiépítése 10 vagy 15 milliárd eurójába kerülne az országnak – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: Beta