2024. december 22., vasárnap

Véget ért a Fokos-tábor Kishegyesen

Az egyhetes népzenei rendezvényen először foglalkoztak kezdőkkel is

Pénteken ért véget a Fokos népzenei tábor, amelyet a Fokos zenekar tartott Kishegyesen, a Kátai-vendégházban. Ez a helyszín már több Fokos-tábor helyszíneként szolgált – mondta Jovánovity Péter, a tábor szervezője, majd arról is szólt, hogy első alkalommal fogadtak kezdő zenészeket.

– Ez a rendezvény felnőtt tábornak indult, mert Vajdaságban elég népzenei tábor van, amelyben a fiatalabb nemzedékkel foglalkoznak. Az idén viszont úgy alakult, hogy több fiatal is jelentkezett, olyanok, akik még nem vettek részt ilyen táborban, illetve nem is muzsikálnak ilyen hangszereken. Emiatt úgy gondoltuk, ha már van jelentkező, akkor megkérjük a topolyai Kelemen Zsoltot, hogy foglalkozzon velük. Elvállalta, így a Fokos zenekar többi tagja a felnőtt résztvevőkre koncentrált. Szabó András a hegedűsöket oktatta, Szerda Balázs a brácsásokat, jómagam pedig a nagybőgősöket. Emellett kisegített még bennünket az adai Sterbik László – számolt be Jovánovity Péter, majd azzal folytatta, hogy 17 résztvevője volt a tábornak. A Kátai-vendégház kapacitása nem túl nagy, így táborok legfeljebb húszfősek lehetnek.
 

Az összezenélés (Fotó: Lakatos János)

Az összezenélés (Fotó: Lakatos János)

– Ez kisebb műhelymunkákat tartalmazó tábor, kis létszámú csoportokat alkottunk, hegedűs, bőgős és brácsás csoportot. Jól haladt így a munka, napi hat óra oktatásunk volt, délelőtt három és délután három óra. Esténként összemuzsikáltunk, vagyis átzenéltük a dalokat, amelyeket tanultunk. Ezt követően mindenki azt muzsikált, amit szeretett volna. A résztvevők 14–40 évesek voltak, és Adáról, Újvidékről, Zentáról, Bácsfeketehegyről, Óbecséről és a magyarországi Csömörről érkeztek hozzánk. Az idei tábor tematikája a szatmári népzene volt, kivéve a kezdő gyerekek számára. Az ő esetükben Kelemen Zsolt az alapoktól kezdte az oktatást: hangszertartást, vonótartást és -kezelést, akkordokat tanultak. A többiek a szatmári népzenét ismerték meg: szatmári verbunkot, csárdást és friss csárdást – számolt be a táborvezető, s végezetül arról is szólt, hogy az esemény nem jöhetett volna létre támogatók nélkül.

– Támogatók nélkül nehéz lett volna létrehozni egy ilyen jellegű tábort. Biztosítani kellett a szállást, a napi három étkezést és az oktatók tiszteletdíját. A résztvevőktől jelképes tábordíjat kértünk, amiből mindez nem jött volna létre. Épp ezért külön köszönet jár a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. Ők támogatták az idei Fokos tábort, de emellett évekre visszamenőleg támogatói a munkásságunknak – mondta Jovánovity Péter.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A fiatalok Kelemen Zsolt vezetése alatt tanultak (Fotó: Lakatos János)