2024. december 22., vasárnap

Az amerikai kormánynak nincs szerepe az új szerb kormány megalakításában

Vulin és Popović továbbra is az amerikai szankciók alatt maradnak

Az Egyesült Államok kormányának álláspontja (Aleksandar) Vulin és (Nenad) Popović ügyében jól ismert. Ők továbbra is az amerikai szankciók alatt maradnak – közölte az Amerikai Nagykövetség az N1-nek.

A State Department szóvivője ugyanezt mondta április 30-án az Amerika Hangjának, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államoknak nincs szerepe a szerb kormány döntéseiben.

Az új kormányban Vulin és Popović is helyet kapott, akik tavaly óta az amerikai szankciók alatt állnak.

Felvetődik tehát az a kérdés, hogyan fogja ez befolyásolni a kapcsolatokat a nyugati partnerekkel, elsősorban az Egyesült Államokkal, tekintettel arra, hogy az amerikai nagykövet még a szankciók bevezetése előtt kijelentette, hogy nem akarnak kapcsolatotba lépni velük.

A volt tárca nélküli miniszter, Nenad Popović, az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának és Külügyminisztériumának szankciós listájára került 2023 novemberében hűtlen kezelés és a korrupció miatt.

Néhány hónappal korábban az amerikai Pénzügyminisztérium szankciókat vezetett be Aleksandar Vulin ellen is, állításuk szerint, a transznacionális szervezett bűnözésbe, illegális kábítószer-üzletekbe és a közszolgálat visszaéléseibe való beavatkozás miatt. Az indoklásban kiemelték, hogy Vulin a közszolgálati pozícióit felhasználva támogatta Oroszországot, elősegítve az orosz tevékenységeket, amelyek aláássák a Nyugat-Balkán biztonságát és stabilitását, és lehetőséget teremtve Oroszországnak további befolyásra a régióban.

Bodo Veber, a berlini Demokratizálási Politikai Tanács tanácsadója azt mondta, hogy nyilvánvaló, hogy Belgrád az új kormány két tagjának kiválasztásával, akik az Egyesült Államok szankciói alatt állnak, gondoskodott az orosz kapcsolatok ápolásáról – olvasható az N1 hírportálon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com