2024. december 22., vasárnap

Kihívásokkal dacoló fejlődés

A legnagyobb geopolitikai krízis idejét éljük a második világháború óta, sajnos hónapokon belül további eszkaláció várható minden jel alapján, jelentette ki Aleksandar Vučić köztársasági elnök hétfő esti nemzethez intézett beszédében. Az elnök a folytatásban az EXPO 2027 projektumáról beszélt, korszakváltó lehetőséget jelent Szerbia számára ez a tervezett esemény, emelte ki. Az eddigi eredményekről szólva kijelentette, részletes tervkidolgozás áll mögöttünk, s bemutatta az EXPO 2027 épületegyüttesének vizuális ötlettervét a kiállítótermekkel, sportlétesítményekkel, nemzeti stadionnal, akvaparkkal, delfináriummal, más idegenforgalmi, szórakoztató jellegű és infrastrukturális fejlesztésekkel együtt.
Öt céggel folynak tárgyalások repülő taxik, helikopterek bevezetése érdekében, mindezek azért lényegesek, mert amelyik ország az elsők között lesz az új innovációk tekintetében, az a fejlődést is a magáénak tudhatja, értékelte. Mint mondta, ez nem mese, kitalált kívánság, húszezer autó repül óránként majd a fejünk felett már 2035-ben, 2026-ban három cég is megkapja az első engedélyeket, s a továbbiakban egyéb vállalatok is. Európában valószínűleg Szerbia lesz az első repülő autós ország, közölte.
Az inflációs nyomás csökkenőben van, 4,1 százalékos lesz júniusban, 10 százalékkal magasabb a beruházások értéke, mint tavaly ugyanebben a periódusban,  már most meghaladta a 2 milliárd eurós határt, a devizatartalék is maximumon van, 41,3 milliárd tonna arany van tartalékban, ami abszolút rekordot jelent. Négy százalékos GDP-növekedés várható az idén, 77 milliárd eurós lenne a bruttó hazai termék ezzel az év végén. A Stellantis új autó gyártásába kezd július második felében Kragujevacon, jelentette be. Szólt arról is, hogy ingyenes hétvégi rákszűrő programokat vezet be az állam a negyven év felettiek számára, az iskolákban is egészségügyi ellenőrzések lesznek.
Nagy gondok várhatók a piacon minden termék és energiahordozó esetében a következő időszakban, Szerbia igyekezett mindent beszerezni.
Újra kell gondolni a lítiumbánya megnyitásának lehetőségét, fejtette ki, szakmai szinten, argumentumokkal kell vitát folytatni, s 2028-ra döntést hozni, fejtette ki az államfő. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szerbiai RTV felvétele