2024. augusztus 4., vasárnap

Fergeteges két nap Oromon

Sörfesztivál és Világtalálkozó nagy sikerrel

Az Oromi Sörfesztiválon készült felvételeinket itt megtekinthetik!

Az Oromiak Hetedik Nagy Világtalálkozóját pedig itt nézhetik meg képekben!

A hétvégén az oromiak, az egykoriak és a jelenlegiek, de még távolabbról érkezők is együtt ünnepeltek. Pénteken tartották az oromi helyi közösség szervezésében a III. Sörfesztivált, mely ismét tömeget vonzott a kis faluba. Délután már elkezdtek szállingózni az emberek, hogy részt vegyenek a sörhöz kapcsolódó játékokban az általános iskola udvarán, ahol a sörpongtól a sörszlalomig volt minden, és természetesen közben is leöblítették a torkukat a résztvevők. A hivatalos megnyitón Erdélyi Olivér, Orom Helyi Közösség tanácselnöke és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község elnöke üdvözölték a jelenlevőket. Este aztán a 3+2 együttes koncertjére nagyon sokan voltak kíváncsiak, és a hangulat ekkor hágott a tetőfokára. Ha ez még mind nem lett volna elég, a színpad előtt megtartották a sörivó és kriglitartó versenyt, majd arra is fény derült, hogy kié a legszebb sörhas, melyet a női zsűri választott ki. A Baraparty koncert pedig zárta az éjszakát. És itt még nem is ért véget a buli, ugyanis szombaton az Oromiak Hetedik Nagy Világtalálkozóját tartották.

A délutáni órákban az iskola udvarán gyülekeztek azok, akik egykor Oromhoz kötődtek, és most hazalátogattak, illetve a helyiek is kilátogattak a rendezvényre, hogy találkozzanak a rég nem látott ismerősökkel. A régi járművek szerelmesei felvonultak a faluban, majd a Világtalálkozó helyszínén megpihentek, és akkor minden motrot, autót tüzetesen is meg lehetett szemlélni. Cseszkó Géza, a helybeli oldtimeres szervező évek óta Oromra tudja csábítani a megannyi járműtulajdonost, akik érmekkel, serlegekkel és köszönőlapokkal tértek haza, ugyanis kiosztották a díjakat is a résztvevőknek.

Mindeközben a kiserdőben 13 csapat részvételével főzőverseny folyt, aminek díjait este osztották ki. Az iskola előcsarnokában helytörténeti kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, melynek témája a lány, és sokan régi ismerősöket is felfedezhettek a képeken.  A gyerekeknek folyamatosak voltak a programok, még lovaskocsikázni is lehetett az arcfestés, kézműveskedés mellett, illetve elsősorban nekik játszott a Juhász Zenekar is. Az este fénypontja pedig Sándor Évi és Weisz Viktor koncertje volt, akik fergeteges hangulatot varázsoltak az oromi színpadra.

A III. Oromi Sörfesztivál és az Oromiak Hetedik Nagy Világtalálkozója megnyitotta és sikeresen megkezdte a fesztiválszezont Oromon, ahol a nyár folyamán egy percre sem áll meg az élet, ugyanis már folynak a malom tövében az alkotótáborok, és a Malomfesztiválra ismét megtelik a falu, ami arról tanúskodik, hogy ez nem csak egy élhető, hanem ötletekkel teli, tenni akaró falu, mely mindenkit tárt karokkal vár!

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele