2024. augusztus 20., kedd

Sportszerűség és tisztelet

Több mint száz résztvevő a letenkai kosárlabdatáborban

Letenkán, a Fruška gora kirándulóhelyén tizenhatodik alkalommal szervezik meg az I came to play, azaz Játszani jöttem elnevezésű kosárlabdatábort. A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a kosárlabdát, és a régióból összehozza azokat a fiatalokat, akik szeretik ezt a sportot. Az egy héten át tartó táborba az idén is több mint száz fiatal érkezett a régió országaiból, akik a sportkészségük fejlesztése mellett  barátságokat is kötöttek. A szervezők nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a fiatalokat megtanítsák a sportszerűségre, az egymás iránti tiszteletre, a csapatszellem fontosságára. A 16 év alatt eddig több mint 3500-an vettek részt a táborban, közülük többen is sikeres kosárlabdázókká váltak.

Letenkára tegnap ellátogatott Maja Gojkovic tartományi kormányfő és Cristopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete is.

Maja Gojković kiemelte, hogy a rendezvény a sport népszerűsítése mellett barátságra, toleranciára, tiszteletre tanít.

– A tábort 2008 óta szervezik meg. Ez jól mutatja, hogy milyen színvonalas rendezvényről van szó. Örömmel tölt el, hogy számos országból érkeznek a résztvevők. A sport összeköti az embereket, és helyes értékekre nevel. Fontos a közösségépítés, a barátkozás, az egészséges életmód népszerűsítése.  A fiataloké a jövő, ezért külön figyelmet érdemelnek. Remélem, hogy  a jövő a együttműködésen, a tolerancián és a tiszteleten alapul. Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálja – fejtette ki Gojković.     

Az Egyesült Államok belgrádi nagykövetsége a kezdetek óta támogatja a rendezvényt.
 

A nagykövet is próbára tette ügyességét (Fotó: Dávid Csilla)

A nagykövet is próbára tette ügyességét (Fotó: Dávid Csilla)

Christopher Hill, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete elmondta, örömmel tölti le, hogy az idén is jelen lehetnek a táborban.

– Öröm látni ennyi tehetséges fiatal sportolót egy helyen. A rendezvény tiszteletre, csapatjátékra tanít. Ezek az értékek a fiatalok hasznára válnak, függetlenül attól, mivel foglalkoznak a jövőben. Úgy vélem, hogy a legjobb barátságok a pályán születnek. Ez az egyik legjobb projektum, amelynek a nagykövetség ilyen hosszú idő óta a részese lehet. Gratulálok a szervezőknek, amiért az idén is ilyen sikeres tábort szerveztek. Természetesen a jövőben is támogatjuk ezt a jelentős rendezvényt – fogalmazott Hill.

Mihajlo Delić, a tábor megálmodója elmondta, örömmel tölti el, hogy az idén is megszervezhették a tábort. 

– Az a célunk, hogy a kosárlabdán  keresztül összehozzuk a fiatalakat a régióból. Mindenkinek köszönöm, aki támogatta a projektumot. A szervezők mindig arra törekszenek, hogy új értékekre tanítsuk a fiatalokat, és büszkék vagyunk a résztvevőkre. A táborban 16 évnél fiatalabb, világszintű játékosok vettek részt, de orvosok, ügyvédek és tanárok is.  Ez alatt az idő alatt nem veszítettünk el egyetlen szponzort sem, tehát jó úton haladunk. A fő célunk, hogy mindenkinek megmutassuk, hogy a sport és az oktatás ingyenes kell hogy legyen, a sport mindenkinek szól. Az idei tábor is sikeres volt, a fiatalok sok újat tanultak, de szórakoztak, barátkoztak is. Köszönetet mondok a tartományi kormánynak és a nagykövetségnek, amiért a kezdetek óta támogat minket – fejtette ki Delić.
A tábor ideje alatt műhelymunkákat és előadásokat is tartottak.

A rendezvényen minden évben a tábor résztvevői barátságos mérkőzést játszanak a nagykövetség  csapata ellen. Az eseményen jelen volt Žarko Paspalj, neves kosárlabdázó is.

Nyitókép: A szervezők és a résztvevők Maja Gojković és Christopher Hill társaságában (Fotó: Dávid Csilla)