2024. december 22., vasárnap

Emmanuel Macron megérkezett Belgrádba

Emmanuel Macron francia elnök megérkezett Belgrádba, ahol a Nikola Tesla repülőtéren többek között Aleksandar Vučić elnök fogadta. Ezt követően a Szerbia palota előtt ünnepélyes fogadtatást tartottak a francia elnök számára, díszőrséggel és a francia, illetve a szerb himnuszok eljátszásával.

Az ünnepélyes fogadtatás után a két elnök találkozója következett. A  tárgyalások középpontjában gazdasági, energetikai és katonai kérdések álltak, többek között a francia Rafale harci repülőgépek megvásárlásáról is szó volt.

Emmanuel Macron az Aleksandar Vučićtyal tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Szerbia helye az Európai Unióban van. Vučić hangsúlyozta, hogy hosszú tárgyalásokat folytattak minden stratégiai kérdésről, és hogy a Rafale repülőgépek megvásárlása nagy hír. 

A francia elnök kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Szerbiába azzal a céllal, hogy tovább mélyítsék a kétoldalú kapcsolatokat és az együttműködést a gazdaság, egészségügy, energetika és kultúra területén, közli a Szerbiai RTV.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta