Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke ma kijelentette, hogy a lítiumbányászatról szóló ülésen a hatalmi koalíció képviselői a környezetvédelemről beszéltek, míg az ellenzéki képviselők ezzel szemben a jelenlegi hatalom erőszakos megbuktatásáról szóltak.
– Polgárháborúra buzdítanak – mondta Ana Brnabić, hivatkozva a Danas és a Nova hírlapok címoldalaira.
– Az ellenzéki képviselők bellátták, hogy nem tudnak érvekkel védekezni. Mindent megkaptak, amit kértek, ez pedig sosem történt meg. Amíg a DOS volt hatalmon, addig az nem történhetett meg, hogy az ellenzék bármit is kérjen. Most mindent megkaptak, amit kértek – mondta Ana Brnabić az Informer TV-nek adott nyilatkozatában.
Azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy erőszakos úton igyekszik megdönteni Aleksandar Vučić államfő hatalmát, néhányan közülük pedig „az elnök meggyilkolását kívánják, mások pedig életfogytiglani börtönbüntetést”.
Nyitókép: Beta