2024. december 22., vasárnap

Brnabić: A tegnapi tüntetők nem az együttérzés és a szomorúság miatt jelentek meg

Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke szerint a tegnapi újvidéki tiltakozó megmozdulásnak megemlékező jelleggel kellett volna indulnia, de már kezdetben erőszakos lett, és szerinte egyértelmű volt, hogy az emberek nem együttérzésből és szomorúságból jelentek meg.

„Minden világossá vált számomra, amikor elkezdtek rátámadni a Szerb Haladó Párt helyiségeire. Ekkor láttuk, hogy ezek az emberek nem a szomorúság vagy az empátia miatt vannak ott, hanem dühösek, és újra káoszt okoznak” – mondta Brnabić a Pink televíziónak. Szerinte a gyászoló emberek nem cselekszenek így.

Hozzátette, hogy a tüntetés során a városháza és a színház is megrongálódott, és megdöbbentőnek találta, hogy valaki egy tartálykocsit hozott, tele fekáliával, és azt a városháza elé öntötte.

Emlékeztetőül, a 14 áldozatot követelő újvidéki vasútállomási tragédia miatt gyűltek össze tegnap tüntetők Újvidéken. A szervezők beszédei után a demonstrálók a városháza felé indultak. A hangulat különösen feszült volt a Szerb Haladó Párt helyiségei előtt, illetve a városházánál, ahol álarcos férfiak a többi között kövekkel dobálták meg az épületet, és megrongálták az ajtókat, ablakokat. A tüntetés résztvevői elhatárolódtak ezektől a személyektől, és sokan azt állították, hogy a hatalom „beépített elemei” voltak – közli az N1.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ana Brnabić (Magyar Szó archívum)