Az informatikai-kommunikációs szektor (IKT) egyre jobb eredményeket ér el, tavaly az IKT-szolgáltatások és -termékek teljes kivitelének értéke meghaladta a 4 milliárd eurót – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Dejan Ristić információs és távközlési miniszter.
Rámutatott arra, hogy 2023-ban a kivitel értéke 3,44 milliárd eurót tett ki, tavaly pedig már meghaladta a 4 milliárdot. 2012 óta a tízszeresére nőtt az ágazatnak az exportból származó bevétele. Az IKT-szektorban összesen 115 ezer személy dolgozik, a munkavállalók száma évről évre növekszik. Az átlagbér megközelíti a 250 ezer dinárt.
– Ha figyelembe vesszük az eddig elért eredményeket, az IKT-szektor a legfejlődőképesebb ágazat Szerbiában. Az információs és távközlési minisztérium az idén is folytatja az innovációk bevezetését, az új tudományos parkok létesítését, a meglévők kapacitásainak bővítését, a startup cégek és kutatóközpontok fejlesztését. Az IKT-szektorban dolgozó fiatalok kiváló szakemberek, akik itthon is kamatoztathatják a tudásukat. Szerbia példaként szolgálhat más országok számára az IKT-szektor fejlődését illetően. Szerbia a legeredményesebbek között van az ágazatban, nemcsak a régióban, hanem Európában és a világon is. Elmondhatjuk, hogy Szerbiában rövid idő alatt szinte a semmiből tudományos parkok, startup cégek, kutatóközpontok, tudományos intézetek létesültek. Büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre, és derűlátón vágunk neki az új évnek. Az információs és távközlési minisztérium továbbra is azon munkálkodik, hogy az IKT-szektor folyamatosan fejlődjön, s ezáltal hozzájáruljon a gazdasági növekedéshez – fejtette ki Ristić.
Rámutatott arra, hogy a minisztérium az idén először pályázatot ír ki a kis- és közepes IT-cégek támogatására. Ezáltal is szeretnék továbbfejleszteni az ágazatot. Már tavaly mélyült a nemzetközi együttműködés, több olyan megállapodás is született, amelyek lehetővé teszik a szerbiai IKT-szektornak, hogy jelen legyen más országok piacán.
A miniszter a mesterséges intelligencia alkalmazásáról is szót ejtett.
A tudományos, technológiai fejlesztési és innovációs minisztérium jelenleg egy törvénytervezetet készít, amely szabályozza a mesterséges intelligencia alkalmazását. Szerbia szintén egy új, a mesterséges intelligencia fejlesztéséről szóló stratégia kidolgozásán dolgozik. Szerbia követi az Európai Unió szabályait. Fontos, hogy megfelelően alkalmazza a mesterséges intelligenciát.
Emlékeztetett arra, hogy az információs és távközlési minisztérium az idén fokozatosan bevezeti az 5G hálózatot.
Kitért arra is, hogy tavaly lezárult az a jelentős projektum, amely lehetővé teszi, hogy a Szerbiában található 3800 iskolának legyen internet-hozzáférése. Ezáltal 750 ezer diák és 100 ezer tanár, tanító számára biztosítanak ingyenes internetet, hiszen manapság a színvonalas oktatás és a tudás megszerzése szempontjából elengedhetetlen az internet-hozzáférés.
Nyitókép: Az informatikai-kommunikációs szektor (IKT) egyre jobb eredményeket ér el (Fotó: pixabay.com)