2025. január 8., szerda

Csökkent Zelenszkij támogatottsága

Közel három évvel az orosz invázió kezdete után az ukránok többsége továbbra is támogatja Volodimir Zelenszkij elnököt, azonban a 2024-es év során népszerűsége jelentősen visszaesett – derül ki egy kijevi székhelyű szakintézet mai közleményéből.

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) mintegy kétezer ember bevonásával telefonos felmérést végzett az Ukrajna által ellenőrzött területeken a december 2-a és 17-e közötti időszakban, egy hónappal azután, hogy Donald Trump győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson. Trump sikere újraélesztette a találgatásokat a Moszkvával folytatandó béketárgyalások lehetőségéről.

A felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka bízik Zelenszkijben, ami jelentős visszaesést mutat a 2023 végén elvégzett közvélemény-kutatás 77 százalékához képest.

Zelenszkij támogatottsága – aki 2019 óta tölti be az elnöki tisztséget – magasabb Ukrajna nyugati (60%) és középső (52%) részein, ahol a háború kevésbé hagyott nyomot, mint az ország keleti (42%) és déli (46%) régióiban, ahol a harcok legnagyobb része zajlik.

Az adatok szerint az ukránok 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem bízik Volodimir Zelenszkijben – ez közel kétszer annyi, mint a 2023 decemberében mért 22 százalék.

Az elmúlt hetekben, Donald Trump január 20-i beiktatásának közeledtével, egyre hevesebb vita bontakozik ki a Moszkvával folytatandó esetleges béketárgyalásokról. Eközben az orosz erők gyors előrenyomulást érnek el a keleti Donbász régióban.

Az újonnan megválasztott amerikai elnök azt hangoztatja, hogy gyorsan véget akar vetni az Ukrajnában zajló „vérontásnak", ami Kijevben aggodalmat kelt, hogy a béke érdekében területi engedményeket kell tegyen Oroszországnak.

Volodimir Zelenszkij ugyanakkor bármilyen tárgyalás előtt biztonsági garanciákat követel nyugati szövetségeseitől, különösen az Egyesült Államoktól. Ez a NATO-tagság ígéretében testesülne meg, amit Moszkva határozottan elutasít.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tavalyi év folyamán jelentősen csökkent Volodimir Zelenszkij támogatottsága (Fotó: Beta/AP)