2025. március 4., kedd

Párbeszédet kezdeményez Miloš Vučević

Miloš Vučević lemondásban lévő miniszterelnök ma arra kérte az egyetemistákat, az egyetemi tanárokat, a dékánokat és a rektorokat, hogy jelöljék ki képviselőiket, és tárgyaljanak a kormánnyal és az államfővel. Kiemelte, hogy bármikor, bármilyen témában készen állnak a párbeszédre.

– Az egyetemisták és az egyetemi tanárok képviselőivel készen állunk a tárgyalásra. Ami pedig az egykori rezsim, a mai ellenzék képviselőit illeti, róluk nem tudok szépet mondani, mert ha valaki csak erőszakra szólít fel, ott nem látok semmilyen hajlandóságot a párbeszédre – mondta Vučević.

– Remélem, hogy ők is megváltoztatják a narratívájukat és hozzáállásukat, valamint felelősséget mutatnak azok iránt a polgárok iránt, akik megválasztották őket. Az ellenzéknek is hozzá kell járulnia a helyzet mérsékléséhez, nem pedig egy tragédiát kihasználva, választások nélkül hatalomra kerülni. Ez nem fog megtörténni – fogalmazott Vučević az N1 közlése szerint.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta