2024. december 22., vasárnap

A nemzetet összetartó falu

Tízezres tömeget vonzott Kovács Ákos tóthfalusi koncertje

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én járt először pályafutása alatt a Délvidéken Kovács Ákos, a népszerű magyarországi énekes. Tóthfalu látta vendégül, ő pedig hangversenyével megajándékozta a falut és az egész nemzetet.

A Nyers István Labdarúgó-akadémia és a helyi Arany János Általános Iskola melletti labdarúgópálya a koncert kezdetére zsuffolásig megtelt emberekkel akik Vajdaság egész területéről érkeztek. Ákos a koncert elején hálát mondott azért, hogy együtt lehet délvidéki hallgatóságával, békében, szeretetben, amit nem kis szervezési munka előzött meg. Ezzel együtt köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a megvalósítás érdekében fáradozott. A Kossuth-díjas előadóművész két és fél órás tóthfalusi produkciójára 10 ezer ember volt kíváncsi, a fegyelmezett közönség viselkedésének és a biztonsági szolgálat helytállásának köszönhetően rendbontás, és baleset nélkül, rendben zajlott le a tömeges rendezvény.

A Tóthfaluban megrendezett emléknapot hosszas és alapos felkészülés előzte meg, hogy aztán szombaton, a délutáni órákban elkezdődhessen a nagyszabású rendezvénysorozat a helyiek műsorával. A templommal szemben lévő, legnagyobb délvidéki turulszobornál a magyar himnusz eléneklése után a gyerekeké, a verseké, daloké volt a főszerep. A Csillagok ifjúsági zenekar mellett felléptek az iskolások szavalataikkal és egy, a trianoni eseményeket bemutató történetfüzérrel, de felhangzott a mára már nagyon ismerős Nélküled is, Oroszi Armand tanuló pedig saját gondolatait osztotta meg a nemzeti tragédiánkról. A falu plébánosa, Jenő atya beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az összetartás nélkülözhetetlen az életünkben.

– Tamási Áron szavai is meghatározóak, melyek szerint „Tiszta és nagy dolgokhoz csak tiszta és egyenes úton lehet eljutni.” Tiszta és tartós békéhez is csak egyenes úton érdemes eljutni. Lehet máshogy is: ezt lehet békediktátumnak nevezni, vagy az erősebb jogán. Lehet úgy is békét kötni, hogy az mind a két fél számára elégedettséget, boldogságot szül. A béke nem kerül pénzbe, hadianyagba, nem rombol, hanem épít – mondta többek között Jenő atya a nemzeti összetartozás napján.

A megemlékezés végén megkoszorúzták a szobrot, majd a jelenlévők családi és gyermekprogramokon vehettek részt, és a Mini Délvidéket is körbejárhatták, ami a falu egyik ékessége a sok közül. A folytatásban a tóthfalusi Virgonc néptánccsoport és a Bodros tamburazenekar szórakoztatta a közönséget.

Mielőtt az énekes a színpadra lépett volna, sajtótájékoztatót tartott, melyen kifejezte óhaját, hogy fellépése előtt mindenképpen szeretné megnézni a templomot. Mint mondta, a koncertek előtt is mindig az imádkozás előzi meg a színpadra lépést, a kegyelemkérés számára nagyon fontos, hívő ember lévén ezt soha nem hagyja ki.

– Nagyon izgulok, hogy ma minden jól sikerüljön, békességben, szeretetben úgy tudjunk ma sokan együtt lenni, hogy a Jóisten kegyelme is velünk legyen. A kegyelmeket kérni kell, én szoktam is, imádság nélkül nem megyek színpadra. A fő feladatom az apaság szerepét ellátni, emellett írtam hét könyvre való verset, életrajzi írásokat, voltak színházi előadásaim is, tehát nem csak dalokkal foglalkozom, nem csak ebben ténykedem. Kicsit izgágább természet vagyok, sokféle planéta vonz, és szeretek megnyilvánulni más műfajokban is. Azért csinálom, mert nekem ez nagyon sok örömöt hoz – emelte ki Kovács Ákos, aki azt is elmondta, hogy természetesen nem turistaként jár a koncerthelyszíneken, de ha van ideje, a templomot és a piacot szokta útba ejteni, hisz ezek a társadalmi élet agorái, ahol a társadalom kulcsszereplői találkoznak. Azt sem tartja mellékesnek, hogy dalai által személyes viszonyba kerül teljesen ismeretlen emberekkel, akik úgy fogadják, mintha együtt nőttek volna fel.

– Az életemnek olyan szegmensébe engedek belátást a dalaimon keresztül, amit az ember nagyon ritkán mutat meg, pláne idegen embereknek.

A nemzeti összetartozás napja Ákos koncertjével zárult.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás