A szerbiai országjelentésről szóló határozat elfogadásával az Európai Parlament csatlakozott azokhoz az európai uniós szervekhez, amelyek az Oroszországgal szembeni szankciók elrendelését, azaz a kül- és biztonságpolitikai harmonizációt követelik a belgrádi vezetéstől, ellenkező esetben nem tartják indokoltnak az integráció útján való előrehaladás lehetővé tételét. Noha az említett határozat jogilag nem kötelező erejű, politikai súlya – mindenekelőtt az integráció vonatkozásában – nem elhanyagolandó. Lapunknak DeliAndor európai parlamenti képviselő nyilatkozott, aki korábban a plenáris ülésen kiemelte: „A Szerbia-jelentésnek arról kellene szólnia, hogy miként segíthetné az Európai Parlament az országot abban, hogy mielőbb az Unió tagjává váljon. Ehelyett a jelentés inkább kioktat, előír, és olyan elfogadhatatlan túlzásokat tartalmaz, amelyek csak tovább fékezik az ország csatlakozási folyamatát… Éppen ezért elfogadhatatlan ez a jelentés, és szavazatommal nem tudtam azt támogatni.”
Mit jelent Szerbia európai uniós törekvései szempontjából mind az Oroszországgal szembeni szankciók, mind Koszovó államiságának az elismerésével kapcsolatban élesen fogalmazó határozat?
– Értékelésem szerint az EP tévútra lépett és egyfajta szereptévesztésbe került. A szerbiai országjelentéseket 2014 óta követem, az EP azóta átalakult. Ez az intézmény éveken át a bővítés legnagyobb szószólója volt, gyakran tűzte a zászlajára a Nyugat-Balkán mielőbbi csatlakozását. Együtt dolgoztunk a többi képviselővel azon, hogy a térség csatlakozását felgyorsítsuk. Az elmúlt két évben azonban változást tapasztaltunk. Most azt látjuk, hogy a bővítés támogatójából az EP valamiféle megmondóvá, illetve befolyásoló tényezővé szeretné avanzsálni magát. Ezzel magyarázható, hogy az elmúlt 1-2 évben a Szerbiáról vagy más nyugat-balkáni országokról szóló országjelentésekben meglehetősen éles kritikákkal találkozunk. Ami a koszovói kérdést, azaz az államiság kölcsönös elismerése tekintetében a Szerbiára és Koszovóra vonatkozó kitételt illeti, először fordult elő, hogy az EP jóval túllépve a hatáskörein, illetve a diplomáciai érzékenységet és érzéket sutba dobva próbál prejudikálni egy nagyon összetett kérdést. Ez értékelésem szerint senkinek nem tesz jót, azoknak sem, akik az uniós intézményekben dolgoznak a probléma megoldásán, hiszen az ilyen jellegű megnyilvánulások beszűkítik ezeknek a tisztségviselőknek a mozgásterét. Ez méltatlan ahhoz képest, amit Szerbia megérdemelne.
Mindkét fél nagyon határozott. Az EU nem csak az említett határozat formájában sürgeti a szankciók elrendelését, ehhez hasonló követelést egyéb intézményeitől és tisztségviselőitől, továbbá a tagállamok vezetőitől is hallhattunk az elmúlt hónapokban, míg a szerb államvezetés egyelőre erélyesen elutasítja ennek a lépésnek a megtételét. Ennek tükrében Szerbia az integráció milyen dinamikájára számíthat?
– Rendkívül összetett és nehéz politikai helyzet állt elő. Szerbia vezetőségének is nagyon korlátozottak a lehetőségei. Ugyanakkor nem lehet teljes mértékben azt elvárni egy tíz éve hitegetett tagjelölttől, hogy a kardjába dőljön olyan érdekek kapcsán, amelyek tönkretennék a gazdaságát és polgárai nagy részének megnehezítenék a mindennapokat. A probléma abban rejlik, hogy az elvárások egyoldalúak. Őszinte és nyitott párbeszédre lenne szükség, illetve partneri kézre, egyfajta hídra, amit az EU-nak kellene biztosítania Szerbia, illetve akár a többi ország számára, hogy minél könnyebben átjussanak a másik oldalra, és minél fájdalommentesebben elviseljék a jelenlegi helyzetet. Szerintem nem a most jellemző kioktató stílus vihet előre. Az országok közötti, illetve ebben az esetben és a Szerbia és az EU közötti viszony tekintetében is érvényes, hogy a kölcsönös bizalom és tisztelet hangja elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon a mindkét fél számára elfogadható kapcsolatrendszer. Az EU számos tagállamában még az ukrán háborús helyzet szülte összetett geopolitikai szituáció sem elég ahhoz, hogy ráébredjenek a Nyugat-Balkán és a kulcsország Szerbia mihamarabbi integrációjának fontosságára az EU stabilitása megerősítésének érdekében. A tagállamok és a politikai döntéshozók részéről sajnos továbbra sem vélem felismerni a paradigmaváltást.
Az EU részéről számos szempontból felismerhető a kettős mércék gyakorlatának alkalmazása, például az államok a területi integritáshoz és a szuverenitáshoz való jogának vagy Ukrajna és Moldova tagjelöltségének a tekintetében. Mivel az európai integrációra akár egy két-, illetve többoldalú jogügyletként is tekinthetünk, érdemes nem kizárólag az egyik félre összpontosítani. A kettős mércék gyakorlata miként befolyásolja magát az Uniót és annak stabilitását?
– Mivel rövid távon az említett gyakorlat nem okoz változást, sajnos éppen ez okozza ezeket a helyzeteket. Ugyanakkor közép- és hosszú távon meglesz ennek a böjtje. Éppen az Unió szavahihetőségén esett folyamatos csorbák kiküszöbölése igényel majd nagyon sok energiát a következő időszakban. Nemcsak Szerbia kapott kritikákat, hanem egyéb országok is, más országok sem tudtak előrelépni, legutóbb Albánia és Észak-Macedónia szembesült újbóli halasztással. Senki sem elégedett az EU teljesítményével. Dupla erőfeszítésbe fog kerülni ennek a helyzetnek a bizonyos szintű kezelése.
Oroszország ukrajnai agressziójának a kezdetén, az első uniós szankcióhullámot követően, gyakran hallhattuk, hogy bizonyítást nyert az EU egysége és megerősödésének a ténye. Valóban így van ez? Az azóta eltelt időszak történései és folyamatai is ezt támasztják alá? És a foganatosított intézkedések valóban jót tesznek magának az EU-nak?
– Rövid távon ezek fontos üzenetek voltak. Az, hogy a 27 tagállam meg tudott egyezni és egyként tudott lépni ebben a nagyon nehéz helyzetben, valóban fontos politikai üzenet, egyrészről Oroszország irányába, másrészről globális szinten. Ugyanakkor látjuk, hogy a szankcióknak az elviselése és annak a gazdasági következményei, mindenekelőtt az energiaválság, az infláció, vagy a földgázhiány veszélye az, ami még a legfejlettebb nyugati országok feje felett is Damoklész kardjaként lebeg, sok bizonytalanságot szül. Éppen ezért egyelőre nem láthatjuk a hosszú távú következményeket. Azt hiszem, hogy amennyiben nem történik változás, a tél közeledtével kezd majd kikristályosodni, hogy miként is állunk. Akkor látszik majd egyértelműbben, hogy az együttmozgás hosszú távon mennyire tud megmaradni.
