2024. december 22., vasárnap

Brnabić marad a kormányfő?

Egyes elemzők szerint bizonyos minisztereknek biztos helye van a végrehajtó hatalomban

Miután Ana Brnabić, az ügyviteli kormány kormányfője és egyben a Szerb Haladó Párt (SZHP) alelnöke megerősítette, hogy hétfőn megkezdődtek a kormányalakítással kapcsolatos egyeztető megbeszélések, a média újabb találgatásba kezdett, hogy ki mindenki alkotja majd a kormányt. Így a Danas napilap nem hivatalos információkra hivatkozva kiemeli, hogy egyes kormánytagok biztosan megőrzik pozíciójukat, így Brnabić, Zorana Mihajlović és Aleksandar Vulin biztos a kormány tagja marad, Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke pedig az egyik miniszteri pozícióról tárgyal.

Ana Brnabić újságírói kérdésre megerősítette, folynak a konzultációs tárgyalások, egyelőre az SZHP-n belül. Ezek két napig tartanak, majd kezdődnek az egyeztető tárgyalások más pártokkal is.

– Számításaim szerint 7-8 napon belül tudni lehet majd, hogy ki lesz a kormányfőjelölt – mondta Brnabić.

Darko Glišić, az SZHP végrehajtó bizottságának elnöke tegnap a Pink televízióban vendégszerepelve azt mondta, 7–10 napig biztos nem fog semmi sem történni a kormányalakítással kapcsolatban. Személyi kérdésekről nem kívánt semmi elárulni, mint mondta, a kormány a törvény adta határidőkön belül megalakul.

A Danas kiemeli, hogy bár korábban Brnabić neve egy volt az esetleges kormányelnökjelöltek közül, hiába volt már két mandátumban is ezen a poszton, úgy tűnik, marad. Már nincsenek ellenjelöltek, sőt biztos, hogy sem Mihajlović, sem Vulin nem lesz miniszterelnök, ahogy Dačić sem. A Danas forrásai szerint Siniša Mali bizonyított a pénzügyminisztérium élén, így az ő elmozdítására sem kell számítani.

Noha több média szerint a kormány már augusztus végén megalakulhat, a Danas szerint ez csak a kormányalakítás legkorábbi időpontja lehet, ami elhúzódhat egészen október elejéig is. Pontosabb prognózisra már csak az után lehet számítani, amikor az SZHP vezetése más pártok vezetőivel kezdi meg az egyeztető tárgyalásokat. Úgy rémlik, Dačić számíthat majd egy minisztériumra, illetve becslések szerint minden párt, amely a parlamenti többséghez elengedhetetlen, helyet kap majd a végrehajtó hatalomban. Eszerint Tatjana Matić (Szerbiai Szociáldemokrata Párt–SZSZDP), telekommunikációs miniszter is marad a helyén, ahogy Milan Krkobabić (Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja – PUPS), a falvak megőrzésével megbízott tárca nélküli miniszter is.

A napilap ugyan fontolgatja annak lehetőségét, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség erejének köszönhetően akár minisztériumra is számíthat, Pásztor István, a VMSZ elnöke azonban legutóbbi nyilatkozatában, miután tárgyalt Aleksandar Vučićtyal, kijelentette, pártja államtitkári szinten kíván a kormány része lenni.

– Nem gondoljuk, hogy nekünk miniszteri pozícióban kellene gondolkodni. Ilyen jellegű felajánlás és erőltetés nem is volt, ezek ismert álláspontjai a Vajdasági Magyar Szövetségnek – nyilatkozta akkor Pásztor, majd hozzátette, elvben megállapodtak abban, hogy a VMSZ továbbra is hét államtitkárral vegyen részt a kormány munkájában, mégpedig ugyanazokban a minisztériumokban, mint eddig, ugyanis azok a területek kiemelkedően fontosak a vajdasági magyarság számára.

Boban Stojanović politikai analitikus szerint természetes, hogy a régi koalíciós partnerek együtt maradnak. Az SZHP több szinten is megőrizte a partnerséget, így az SZSZDP és a PUPS már a választási listán velük szerepelt, az SZSZP és a VMSZ pedig hagyományos partnerüknek számítanak. Szerinte az SZSZP-re a haladóknak szüksége van a belgrádi városvezetésben a többség megőrzésére. Dačić mellett a szocialisták soraiból akár Branko Ružić, oktatási miniszter is reménykedhet egy tárca vezetésében.

Zorana Mihajlović, az ügyviteli kormány energetikai minisztere ugyanakkor tegnap a Prva televízió reggeli műsorában elmondta, eddig sem, most sem támogatja, hogy az SZSZP-vel alakítsák meg a végrehajtó hatalmat, ugyanis ez a párt 2000 előtt és utána is folyamatosan jelen volt valamilyen módon a hatalomban, most is „ráakaszkodnak” az SZHP-re.

A közvélemény ugyanakkor nagyon sokat foglalkozott eddig is Goran Vesićtyel, Belgrád volt polgármester-helyettesével, akit állítólag városi funkcióinak elvesztése miatt miniszteri pozícióval jutalmaz meg a pártja. Egyesek szerint ő kerülhet például az építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott minisztérium élére.

Az új nevek között felmerül Milan Antonijević jogász neve, aki átvehetné Jadranka Joksimović helyét az eurointegrációs minisztériumban, vagy Aleksandar Simurdićé is, aki a vajdasági Evropski poslovi Alap igazgatója.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás