2024. december 22., vasárnap

Mihajlović: Nincsenek kötelezettségeink a Rio Tinto felé

A Jadar projektje a polgárok követelései miatt leállt, a dolog lényege a környezeti hatásokat vizsgáló tanulmányokban van, és ezeket a következményeket a világ legtekintélyesebb szakértőinek kell ismertetniük – nyilatkozta a Bloombergnek Zorana Mihajlović kormányalelnök, energiaügyi miniszter.
A tárcavezető megismételte, hogy Szerbia nem vállalt szerződésbeli kötelezettségeket a Rio Tinto felé. Szerinte fontos, hogy elkészüljenek a környezeti hatástanulmányok a projekt kapcsán, és csak ezt követően döntsenek az ügyben.
Ugyanakkor a lítiumbányászatban rejlő lehetőségekre is felhívta a figyelmet, és elmondta, hogy a számítások szerint 2040-ig a lítium iránti kereslet várhatóan 90 százalékkal növekszik majd, és világviszonylatban is rendkívül fontos szerepe lesz.
Aláhúzta azonban, hogy az állam nem tesz a lítiumbányászat tekintetében lépéseket anélkül, hogy kikérje ennek kapcsán a polgárok véleményét. Előrevetítette, hogy Aleksandar Vučić államfő javaslatára az is lehetséges, hogy népszavazáson dönthetnek majd a polgárok a projektet érintő kérdésekről.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás